Index Vakbarát Hírportál

Veszprém: irány a klubvilágbajnokság!

2024. július 10., szerda 20:06

A Veszprém HC szabadkártyával részt vehet a férfi kézilabda klubvilágbajnokságon – jelentette a Magyar Távirati Iroda. A nemzetközi szövetség (IHF) szerdán honlapján jelentette be, mely együttesek szerepelnek majd a szeptember 27. és október 3. között Egyiptomban megrendezésre kerülő kilenccsapatos viadalon.

A közlés szerint az elmúlt három kiírásban aranyérmes német SC Magdeburg mellett a Bajnokok Ligája-győztes, ötszörös klubvilágbajnok spanyol Barcelona, valamint a szabadkártyás Veszprém képviseli majd Európát – emelte ki az MTI

Afrikából a házigazda al-Ahli és az ugyancsak egyiptomi Zamalek, Ázsiából a szaúdi Halizs, a közép- és dél-amerikai régióból pedig a brazil Taubaté már szintén biztos résztvevője a viadalnak. Az észak-amerikai és karibi régió selejtezőtornáját ezen a héten New Yorkban, míg az óceániai kvalifikációs versenyt jövő héten rendezik Canberrában.

A veszprémiek eddig egyszer, 2015-ben vettek részt a klub-vb-n, akkor ezüstérmet szereztek.

Egyiptom 2007 óta először ad majd otthont az immár 17. klubvilágbajnokságnak, melyen a kilenc csapat három háromcsapatos csoportban küzd majd egymással, az elsők mellett a legjobb második jut majd elődöntőbe.

Rovatok