Index Vakbarát Hírportál

Bejelentette visszavonulását minden idők egyik legjobb kézilabdázónője

2024. szeptember 15., vasárnap 11:13

A 2024–2025-ös szezon végén visszavonul a korábbi román válogatott kézilabdázó, Cristina Negau. A CSM Bucuresti sztárjátékosát négyszer választották a világ legjobbjának.

Cristina Neagu román kézilabdázó bejelentette, hogy a szezon végén befejezi 25 éves pályafutását és visszavonul. A válogatott kézilabdázó egy televíziós riportban jelentette be a hírt.

Úgy döntöttem, hogy az idei szezon végén visszavonulok a kézilabdázástól. Ezt a döntést már egy ideje meghoztam, nem egyik napról a másikra

– mondta Cristina Neagu a Romania Insider szerint. Hozzátette, hogy részt vesz egy, a szponzorai által szervezett turnén, amelynek keretében több romániai városba is ellátogat, ahol a szurkolóival tölt majd időt.

Négyszer lett a világ legjobbja 

A 36 éves Cristina Neagut az Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) négyszer választotta a világ legjobb játékosának. Pályafutása 11 éves korában kezdődött, játszott az Activ Ploiești, a Rulmentul Brașov, az Oltchim Rm. Valcea és a ZRK Buducnost csapatában. 2017 óta a CSM București csapatát erősíti. 

A CSM București Cristina Neagu televíziós nyilatkozatával párhuzamosan szintén bejelentette a játékos visszavonulását. „Kapitányunk ma este bejelentette, hogy a 2024–2025-ös szezon lesz az utolsó a kézilabdapályán. Büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk az egyetlen olyan kézilabdázó fantasztikus útjának, akit négyszer is a világ legjobbjának választottak, és akinek esélye van arra, hogy az elkövetkező mérkőzéseken minden idők legjobb góllövője legyen a bajnokságban.”

Cristina Neagu az utolsó Bajnokok Ligája-szezonját 1132 gólnál állva kezdve meg. Ezzel jelenleg második helyen áll az örökranglistán, és nagy esélye van arra, hogy újabb személyes rekordot állít fel a szezon végére, mielőtt lezárja 25 éves pályafutását (a rekord megdöntésétől mindössze 10 gól választja el). A Digi24.ro szerint Neagu tartja az Európa-bajnokságok góllövőlistájának rekordját is, 303 góllal.

A kézilabdacsillag a 2023-as világbajnokság után a válogatottól már visszavonult.

Rovatok