Index Vakbarát Hírportál

Az FTC és a magyar válogatott korábbi szupertehetsége ismét az NB I-ben

2024. október 8., kedd 11:02

A magyar válogatott játékos, Háfra Noémi hazatér, és a Vác NB I-es női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását – jelentette be a dunakanyari együttes hivatalos honlapja. A korábban több Bajnokok Ligája-csapatnál is megfordult balátlövő előző klubjával, a német HB Ludwigsburggal szintén az idei kiírás legjobb 16 csapata között szerepelt.

A váci klub bejelentése szerint Háfra Noémi a saját kérésére, több játékperc reményében kérte a Ludwigsburg vezetőit, közös megegyezés mellett bontsanak szerződést, ebbe pedig a német klubnál belementek. 

„A kialakult helyzet miatt a legfontosabb célunk az, hogy Noni fizikai és mentális állapota a lehető legmagasabb szintre kerüljön vissza, ezért klubunk és a játékos is mindent megtesz, hogy a magyar válogatott újra hosszú távon profitálhasson tehetségéből. Az átigazolás további hátteréről egyik fél sem kíván többet hozzátenni, Noni pedig reményeink szerint minden kérdésre válaszolni fog: a teljesítményével a pályán” – írja a váci klub honlapja

Háfra már a 2014–2015-ös bajnoki szezonban bemutatkozott a nevelőegyesülete, a Ferencváros színeiben, majd az MTK Budapestnél töltött kölcsönjátéka után 2021-ig meghatározó tagja is volt a zöld-fehér együttesnek. Tinédzserként a magyar női kézilabdázás legnagyobb tehetségei közé sorolták, még 20 esztendős sem volt, amikor alapemberré vált a válogatottban is. 

2021 nyarán a hazai rivális Győri Audi ETO-hoz szerződött, itt azonban nem jöttek be a számításai, kevés játéklehetőséget kapott, a dán Odenséhez került kölcsönbe, ahol aztán súlyosan megsérült, és több mint kilenc hónapot kellett kihagyjon. Újabb és újabb kölcsönjátékok következtek, de korábbi formáját nem tudta visszanyerni. 

Győri szerződése lejártával idén nyáron írt alá a HB Ludwigsburghoz, amelynél kölcsönben az előző – az együttesnek Bajnokok Ligája-ezüstöt is hozó – évadot is töltötte, ám ebben a szezonban arányaiban még annyi játéklehetőséget sem kapott, mint a 2023–2024-esben.

A magyar női kézilabda-válogatottal megjárta a 2021-es, tokiói nyári olimpiát, az elmúlt másfél évben azonban csak egyszer volt a keret tagja, pályára nem lépett. 

Rovatok