Index Vakbarát Hírportál

Két gólon múlt, megvan az FTC ötödik sikere is a Bajnokok Ligájában

2024. október 20., vasárnap 08:30

A Ferencváros házigazdaként 28–26-ra legyőzte a szlovén Krim Mercator Ljubljanát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában – számolt be a Magyar Távirati Iroda

A magyar bajnoki címvédő keretéből Janurik Kinga és Szöllősi-Zácsik Szandra hiányzott. Az egyaránt olimpikon Simon Petra és Bordás Réka ott volt a keretben, de pályára egyikük sem lépett.

Emily Bölk vezérletével jól kezdett az FTC, amely egy 5–1-es sorozat végén három góllal vezetett tíz perc után. A folytatásban hullámzó volt a játék, a házigazdák többször is elléptek hárommal, de a szlovénok rendre felzárkóztak. Mindkét csapat a gyors kézilabdát részesítette előnyben, ezért lendületes, élvezetes játékot láthatott a közönség.

A szünetben a Ferencváros 16–14-es előnyben volt, a második félidőt két találattal – vagyis újabb egyenlítéssel – kezdte a Krim, majd tíz percig felváltva estek a gólok. Mindkét együttes védekezése javult, ezért nagy jelentőségük volt a lerohanásoknak és a védéseknek. Az FTC megint elhúzott hárommal, ellenfele tíz percig nem talált be, majd folytatódott a végig remeklő Emily Bölk és Ana Gros gólpárbaja, a győzelmet jelentő kulcsmozzanat viszont nem egy találat, hanem Laura Glauser védése volt az 59. percben.

Érdekesség, hogy a szlovénoknak 11-gyel kevesebb kapura lövésük volt, ennek ellenére végig szoros volt az állás.

Emily Bölk nyolc, Darja Dmitrijeva hét, Angela Malestein hat góllal, Laura Glauser négy, Böde-Bíró Blanka két védéssel vette ki részét a sikerből. A túloldalon Ana Gros 11 alkalommal talált be, Barbara Arenhart 14 védéssel zárt.

A két csapat 18. egymás elleni BL-meccsén nyolc Krim-siker mellett tizedik alkalommal nyert a Ferencváros.

Az öt győzelemmel és egy vereséggel álló FTC a következő fordulóban, november 10-én a Pásztor Noémit foglalkoztató román bajnok CSM Bucuresti otthonában folytatja szereplését.

Korsós Dorina hat góllal – holtversenyben – a román Rapid Bucuresti legeredményesebb játékosa volt, de csapata otthon 34–31-re kikapott a francia Brest Bretagne-tól.

KÉZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA (NŐK)
A csoport, 6. forduló:  FTC-Rail Cargo Hungaria–Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 28–26 (16–14)

B csoport:  Győri  Audi ETO KC–Odense HB (dán) 28–35 ( 16–18)

(MTI)

Rovatok