A női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének első játéknapján Svédország 33–25-ös győzelmet aratott Lengyelország ellen, a világbajnok Franciaország pedig küzdelmesen, de legyőzte Romániát. A magyar válogatott 26–20-ra nyert Montenegró ellen.
Csütörtökön elkezdődött a 2024-es magyar–osztrák–svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság második szakasza, avagy a középdöntők. Tizenkét együttes maradt versenyben, a magyar válogatott Debrecenben küzd a bécsi végjátékba kerülésért. A második csoportkörben minden válogatottra négy mérkőzés vár.
A játéknapot Svédország és Lengyelország párharca nyitotta meg. Az északiak uralták az első perceket, de a lengyelek nem adták meg magukat, végül 7–7-nél érték utol ellenfelüket. A felek fej fej mellett haladtak a találkozó szünetéig, az utolsó percben Johanna Bundsen, a svédek kapusának a duplájával alakult ki a 17–15-ös félidei eredmény.
Idő előtt ért véget a találkozó, Marlena Urbanska, a lengyelek védője számára, akinek egy ütést követően a piros lapot mutatták fel a játékvezetők, de ez nem befolyásolta a végeredményt.
A második játékrész elején kinyílt az olló, a „háromkoronások” faképnél hagyták ellenfelüket, végül 33–25-ös győzelmet arattak, így két pontról várják a pénteki, románok elleni folytatást.
A mérkőzés legjobbjának a svédek balátlövőjét, Jamina Robertset választották, aki hat alkalommal talált be.
Kora este a világbajnok Franciaország a román válogatottal mérte össze erejét. A csapatok az első percekben nehezen jártak túl a kapusok eszén, a kezdeti nehézségeket a franciák küzdötték le hamarabb: Sebastien Gardillou együttese ellépett 9–5-re, de aztán az olimpiai ezüstérmes is hullámvölgybe került. A hajrá azonban így is nekik sikerült jobban, szünetben 12–9-re vezettek.
A második félidő hetedik percében hatalmas csapást kapott Románia: egy ütközést követően Sonia Seraficeanu jobbszélsőt térdsérüléssel kellett ápolni, a játékot nem tudta folytatni, a három gólt szerző játékos kidőlése azonban nemhogy megrettente volna a szomszédunkat, de még jobban összekaparta magát, 16–16-nál utolérte francia riválisát. A hajrában azonban kijött a két alakulat közti fizikális különbség, a világsztárokból álló Franciaország végül 30–25-ös győzelmet aratott, és továbbra is tartja élmenő pozícióját a mieink előtt.
A magyar válogatott folytatta menetelését, miután 26–20-as sikert aratott montenegró ellen.
A magyarok mérkőzésével párhuzamosan a bécsi csoportban északi rangadón rendeztek, ahol a címvédő és olimpiai bajnok Norvégia 27-24-re legyőzte Dániát a részben debreceni rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, csütörtökön Bécsben.
A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC játékosai közül a norvég Kari Brattset négy, Kristine Breistöl öt, Emilie Hovden kettő, a dán Kristina Jörgensen egy gólt lőtt – adta hírül az MTI.
középdöntő, első forduló:
I. csoport (Debrecen)
December 5., csütörtök:
December 6., péntek:
December 8., vasárnap:
December 10., kedd:
A csoport állása: 1. Franciaország 4p (+18) 2. Magyarország 4p (+13) 3. Svédország 2p (+1) 4. Montenegró 2p (-4) 5. Románia 0p (-7) 6. Lengyelország 0p (-18)
II. csoport (Bécs):
December 5., csütörtök:
December 7., szombat:
December 9., hétfő:
December 11., szerda:
A csoport állása: 1. Hollandia 4 (+11) 2. Norvégia 4 (+10), 3. Dánia 2 (+2), 4 . Németország 2 (+2) 5. Szlovénia 0 (-11) 6. Svájc 0 (-14)