Index Vakbarát Hírportál

A magyar férfi kézisek szövetségi kapitánya kihirdette keretét a vb-felkészülésre

2024. december 11., szerda 14:48

Chema Rodríguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerdán kihirdette keretét, mellyel felkészül a januári világbajnokságra. A magyar szövetség honlapja szerint a szakvezető 29 játékost hívott meg, ugyanakkor közülük lesznek olyanok, akik csak a mostani szakaszban, péntektől keddig tréningeznek a kerettel, és olyanok is – a külföldön játszók –, akik január 2-án csatlakoznak, amikortól folytatja a munkát a csapat. Péntektől, illetve majd január elejétől is 20 fővel edz az együttes.

„A keret meghatározó hányada külföldön szerepel ebben az idényben, és csak az új évben tud csatlakozni a csapathoz, így a teljes csapattal január 2-ától tudunk együtt edzeni, de decemberben is gyakorolunk majd – idézte a honlap Chema Rodríguezt. – Minden játékosra számítok, aki a tudásával, tapasztalatával hasznunkra lehet és ott akar lenni a válogatottban, így az olimpiai keret mindegyik tagja velünk lesz.”

A magyar csapat a világbajnokság előtt két felkészülési mérkőzést vív Szerbia ellen, január 8-án idegenben, január 10-én pedig Szegeden csap össze a délszláv csapattal.

A Horvátországban, Dániában és Norvégiában sorra kerülő vb január 14-én rajtol és február 2-án zárul. A magyar válogatott Varasdon játssza csoportmérkőzéseit Hollandia, Észak-Macedónia és Guinea ellen.

(MTI)

A magyar válogatott 29 fős, felkészülési kerete:

Rovatok