A magyar női kézilabda-válogatott vasárnap délután a bronzéremért játszik az Európa-bajnokságon, miután nyolc góllal, 30–22-re kikapott a pénteki elődöntőben a kontinenstorna és az olimpia címvédője, Norvégia ellen. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese Franciaországgal küzd meg azért, hogy tizenkét év után ismét éremmel zárjon nagytornát.
„Catch the spirit”, vagyis „Ragadd meg a hangulatot!” – szól a kontinenstorna szlogenje, viszont a jelek alapján az osztrák fővárost nem mozgatta meg túlzottan az Eb záró hétvégéje. Advent harmadik vasárnapjához közeledve a Stadthalle környékén csak néhány poszter és zászló hívta fel a figyelmet arra, hogy épp a torna véghajrája zajlik a korábban az egyik középdöntős csoport küzdelmeinek is otthont adó Bécsben.
Bár az elmúlt években rendre a vártnál gyengébben szerepelt a magyar csapat (erről itt írtunk részletesebben), de most Debrecenben – hazai környezetben, ami ugye még édesebbé teszi a sikert – beérett az, amire 2012 óta, tizenkét éve hiába vártunk: ismét elődöntőt játszhatunk! Tekintve az együttes átlagéletkorát, bátran kijelenthető: bárhogyan alakul a pénteki és a vasárnapi találkozó, erre a keretre, a csapat eddig elért eredményeire bőven lehet alapozni, és nem csak a közeljövőben.
Eddig 88-szor találkoztunk a norvégokkal, a mieink ötvenszer nyertek, 35-ször kaptak ki, és háromszor játszottak döntetlent. Ebből 27-szer tétmérkőzésen küzdöttek a felek: a magyarok mérlege hét győzelem, egy iksz és 19 vereség. Amennyiben viszont az elmúlt évek eredményeit nézzük, egyértelműen a norvégok az esélyesek, ugyanis
legutóbb 10 éve, a 2014-es, ugyancsak hazai rendezésű kontinenstorna középdöntőjének utolsó fordulójában sikerült megverni elődöntős ellenfelünket.
Itt volt az ideje revansot venni!
Nem a legjobb előjelekkel érkeztünk a mai elődöntőre, a mieink eddigi kulcsembere, Szemerey Zsófi combizomhúzódást szenvedett, az állapota pedig az elmúlt három napban sem javult, így helyére Janurik Kingát nevezte a magyar kapitány. Csíkos Luca sem került be a keretbe, Márton Gréta pedig betegség miatt nem segíthetett ma a mieinknek, a balszélső helyére a csapathoz héten csatlakozó Petrus Mirtill került be.
A magyar szurkolók által teremtett légkörre a rossz hírek ellenére sem lehetett panasz: a bemelegítés alatt felváltva szólt a „Hajrá, Magyarország” és a „Ria, ria, Hungária” rigmus, a játékosok behívása közben pedig gyakorlatilag felrobbantották a lelátókat, mintha nem is költöztünk volna át Debrecenből.
Nagyon nem kezdtük jól a mérkőzést: előbb Kuczora ment bele a védőjátékosba, majd Klujber Katrin hagyta el a labdát, mindkét hibánkat egy-egy góllal büntették a norvégok (2–0). Szerencsére Vámos Petra három és fél perc után megszerezte az első gólunkat, de mire felocsúdtunk, máris 4–1 volt az eredményjelzőn. Nem ilyen kezdésről álmodtunk…
A kezdeti nehézségek után igyekeztünk megtalálni a réseket a norvég falban, Kuczora betörése után 6–4-re zárkóztunk – de ismét nem örülhettünk sokáig, előbb a kontrából, majd egy újabb elhalt magyar támadás után kaptunk gólt, megint négy volt a differencia. A magyar kapitány sem volt elégedett a látottakkal, kikérte első idejét, amely – ahogy eddig minden meccsen – most is jól sült el: előbb Győri-Lukács Viktória, majd kétszer Klujber is betalált, miközben a norvégok is elkezdtek belehibázni. Így a 17. perc elején feljöttünk kettőre (10–8)! Sőt, mínusz egyre is zárkózhattunk volna, de Lunde ismét hárított Kuczorának…
A rossz kísérlet után még négy és fél percig nem találtak be a mieink, viszont a norvégok háromszor is, így az első játékrész hajrája előtt kialakult az addigi legnagyobb különbség. A 23. percben azonban szinte egyszerre állítottak ki két norvéget is, a dupla fórt pedig hibátlanul kihasználták a magyar lányok: hátul a Böde-Bíró Blanka helyére beálló Janurik védéseinek, elöl pedig Tóth Nikolett és Győri-Lukács góljainak köszönhetően a félidei pihenőig kettőre zárkóztunk (13–11).
Itt jegyezzük meg, amennyire csendesnek tűnt Bécs, annyira remek hangulatot teremtettek a magyar drukkerek a csarnokon belül. Többször is olyan érzésünk támadt, mintha hazai pályán lennének Simon Petráék, talán Debrecenben sem volt ekkora hangorkán, egy-egy magyar védés, megindulás vagy gól után.
Az elsőhöz hasonlóan részünkről a második játékrész sem kezdődött jól: négy norvég támadásból négy gól született, míg a mieink lövései rendre elakadtak Lundéban, így a félidei kétgólos hátrány percek alatt ötre, a 43. percre pedig már hatra duzzadt (21–15). Golovin Vlagyimir az utolsó szalmaszálba kapaszkodva ismét időt kért, ami egyből gólt eredményezett, de sajnos a túloldalon is…
A játák képe a továbbiakban sem változott, hiába találták meg hosszú támadás után a norvég védők és Lunde ellenszerét, a kontrákból a rivális is azonnal eredményes volt. A félidő derekán hat percig be sem találtunk, a norvégok meg elhúztak nyolccal is. Ezzel a mérkőzés már a hajrá előtt eldőlt, már csak a vereség mértéke volt kérdés.
Az 52. percben a skandináv kapitány is elkezdte pihentetni a döntőre a kulcsembereit, de így is magabiztosan megtartották a második félidő elején szerzett előnyüket. A norvégok végül nyolc góllal, 30–22-re nyertek a magyarok ellen, és vasárnap sorozatban harmadjára is megvédhetik címüket.
A magyar szurkolók a vereség ellenére olyan elánnal énekelték a Himnuszt, hogy beleborzongott, aki látta. A Bécsig látogató drukkerek érezhető hálával adóztak a csapat erőfeszítései előtt, játékosaink így vastaps kíséretében indulhattak az öltöző – vagy épp az interjúzóna – felé.
A mieink Franciaországgal meccselnek az éremért, miután a címvédő kisebb meglepetésre 24–22-re kikapott Dániától a második elődöntős párharcon.
Vasárnap jön a folytatás, tizenkét év elteltével – remélhetőleg – egy újabb bronzért. A kotta ugyanis ismerős az elmúlt két évtizedből. Vesztes elődöntő Norvégia ellen, aztán győztes búcsú, a képzeletbeli dobogó harmadik fokán ünnepelve az Eb-menetelést.
Reméljük, a történelem ezúttal is ismétli majd önmagát!
december 13. péntek:
december 15. vasárnap:
(Borítókép: Vámos Petra 2024. december 13-án. Fotó: Lisa Leutner / Reuters)