Index Vakbarát Hírportál

BL-győztes kézilabdaedzővel erősít a Szeged

2025. január 10., péntek 14:08

Zsiga Gyula januártól a PICK Kézilabda Akadémia kötelékében is szerepet vállal, a Bajnokok Ligája-győztes edző sportigazgatóként dolgozik majd a szegedieknél. Legfőbb feladatai közé tartozik majd, hogy minél több fiatal tehetség kerüljön be az akadémiai közegbe.

A magyar szakember szerint az akadémiai szakmai stáb tagjaként a pre akadémiai korosztályok szakmai munkájának a felügyelete, hatékonyabbá tétele és az utánpótlásban dolgozó edzők mentorálása lesz az elsődleges feladatköre – írja az MTI.

Az első megbízatásom június végéig szól, egy egymásra épülő szakmai irányvonalat szeretnék kialakítani, amely egymáshoz közelíti az életkori sajátosságokat és a szakmai képzettségei szinteket.

„A cél az, hogy a szegedi utánpótlásból több fiatal tehetség kerüljön be az akadémiai közegbe” – mondta a Tisza-parti csapat honlapján megjelent interjúban a tréner, aki a Dunaferr női csapatával nyert Bajnokok Ligáját 1999-ben, 2004 és 2007 között pedig a legendás tréner, Németh András akkori szövetségi kapitány segítője volt a magyar női válogatottnál.

A 65 éves Zsiga Gyula 2010-től került közelebbi kapcsolatba az utánpótlás-neveléssel, közreműködött a Budai Farkasok Kézilabda Klub és Utánpótlás-nevelő Központ megalapításában és a szakmai munkát felügyeletében.

Legutóbb a hazai szövetségben tevékenykedett hasonló területen, országos fejlesztő programot dolgozott ki. Véleménye szerint a hazai képzésből hiányzik a mentalitásnevelés és a képességfejlesztés, bízik benne, hogy Szegeden ezen a területen közösen nagyot léphetnek előre.

(Ajánlókép: pickhandball.hu)

Rovatok