Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, férfi kéziseink mely válogatott ellen mérkőznek a vb negyeddöntőjében

2025. január 26., vasárnap 22:31

Horvátország lesz a magyar férfi kézilabda-válogatott ellenfele a világbajnokság keddi, zágrábi negyeddöntőjében, mivel a társházigazda 29–26-ra legyőzte Szlovéniát a középdöntő utolsó játéknapján, vasárnap, ezzel megnyerte csoportját.

A szlovénoknak már nem volt esélyük a továbbjutásra, ráadásul a hazai szurkolók döntő létszám- és hangerőfölényben voltak a – 15 500 nézőt jelentő – teltházas Arena Zagreb lelátóin. Kedvenceiknek mindenképpen győzniük kellett a negyeddöntőbe kerüléshez.

Mindezek ellenére elsöprő kezdést produkáltak a remekül védekező és pontosan lövő szlovénok, 5–0-ra elhúztak, a horvát csapat csak a nyolcadik perc végén szerezte első gólját. A folytatásban lassacskán elkapták a fonalat a hazaiak, egyre hatékonyabban támadtak és a 23. percben már csak két találat volt a hátrányuk.

A hazai pálya minden előnyét élvező és kihasználó horvátok a 29. perc végén egyenlítettek, az első félidő pedig egy tömegjelenettel ért véget, de a lökdösődés végül nem fajult verekedéssé a pálya közepén.

A 39. percben vezettek először a horvátok, majd a találkozó háromnegyedénél megakadt a szlovénok játéka, hat percig nem találtak be, ezt egy 3–0-s sorozattal használta ki ellenfelük. A hajrá is tartogatott izgalmakat, de Dominik Kuzmanovic bravúros védéseire alapozva a hazaiak megőrizték előnyüket.

A Szeged jobbszélsője, Mario Sostaric és a Tatabánya jobbátlövője, Mateo Maras is három góllal járult hozzá a sikerhez. A magyar és a horvát csapat legutóbb tavaly januárban találkozott egymással, az Európa-bajnoki középdöntőben 29-26-os magyar siker született. Az eddigi örökmérleg húsz horvát siker és öt döntetlen mellett 11 magyar győzelem, részletezte az MTI. 

A magyar–horvát negyeddöntőt kedden 18 órakor játsszák Zágrábban.

Rovatok