A társházigazda Horvátország 31–28-ra legyőzte az Európa-bajnok Franciaországot a férfi kézilabda-világbajnokság csütörtök esti zágrábi elődöntőjében. Az esélyesebb franciák alig találtak fogást ellenfelükön, akiknek így jóval kisebb problémát jelentettek, mint a keddi negyeddöntőben a magyar együttes.
A hazaiak elsöprő első félidőt produkáltak, az öt-egyes nyitott védekezésükkel nem tudott mit kezdeni az ellenfél, a 25. percben már kilenc góllal vezettek. A horvát védelemben állandóan érkezett a kisegítés, a franciák egyik nagy fegyvere, a bátor cselezés és az egy az egy elleni játék legtöbbször kudarcra volt ítélve. A franciáktól egyedül Aymeric Minne tudott villanni, de ő is csak néha.
A hazai kapuban pedig Dominik Kuzmanovic tette hozzá a magáét, ellentétben francia kollégáival, akik rendre akkor találkoztak a labdával, amikor a hálóból szedték ki azt. Szedték, mert már a játékrész közepén indokolt volt a kapus cseréje is – Rémi Desbonnet helyére érkezett Charles Bolzinger –, miként az is, hogy a szünet előtti hajrában már a második idejét kérte ki Guillaume Gille szövetségi kapitány.
Hiába, a horvátok lelkes közönségük támogatását bírva átlövésből, betörésből, bejátszásból és szélről is eredményesek voltak, minden ült nekik. A hétgólos előny horvát részről biztató folytatást ígért (18–11).
A szünetben csak rendezte sorait az előző vb-n ezüstérmes francia csapat, amely a 36. percre visszakapaszkodott mínusz négyre, nyolc perccel a vége előtt pedig már csak három találat volt a hátránya. Dika Mem látványos és gólt érő megmozdulásaival vitte a prímet, a nagy harcos Ludovic Fabregas sem adta olcsón magát, de ennél közelebb nem tudtak férkőzni a horvátokhoz, akik közül mindig akadt valaki, aki átlendítette a holtponton övéit, és végül nagy meglepetésre végig vezetve győztek (31–28).
Pedig a hajrában felcsillant némi remény a kifejezetten szoros végjátékra. Gyors egymás után két horvát játékos kapott két percet arcra ütésért, de ebbe a játékhelyzetbe is sikerült belehibázniuk a franciáknak: kimaradt lövés, kapott gól és kiállítással kettőről egyre csökkent az emberelőny. Ez a pár másodperc bizonyult a franciák számára a végleges kiszállónak a meccsből.
A Veszprém francia játékosai közül a jobbátlövő Nedim Remili egy, a beálló Ludovic Fabregas négy gólig jutott. A horvátoknál a Szeged balszélsője, Marin Jelinic hét, a Tatabánya jobbátlövője, Mateo Maras négy találattal járult hozzá a sikerhez. Dominik Kuzmanovic 15 védéssel zárt.
Csapatuknak a vasárnapi lesz az ötödik vb-döntője, az eddigi mérlegük egy arany- és három ezüstérem.
Oslóban 20.30-tól játsszák a másik elődöntőt, a favorit Dánia a meglepetéscsapattal, Portugáliával találkozik. A zágrábi elődöntősök közben Oslo felé veszik az irányt, tekintve, hogy vasárnap a helyosztókat már ott rendezik: a bronzmeccset 15 órától, a döntőt 18 órától.
(Index / MTI)