A Győri Audi ETO jutott be elsőként a döntőbe a női kézilabda Magyar Kupában, miután szombaton délután Tatabányán 38–28-ra legyőzte a története első négyes döntőjében szereplő Moyra-Budaörs együttesét. Szombat este aztán az is kiderült, hogy a címvédő Ferencváros lesz a Győr ellenfele a fináléban.
Per Johansson vezetőedző együtteséből a svéd beálló, Linn Blohm kisebb betegség miatt kihagyta a találkozót. Nélküle is a győriek voltak az összecsapás esélyesei mind a keret erőssége, mind a közelmúlt egymás elleni eredményei alapján: a legutóbbi tíz évben egyetlen alkalommal, 2022 szeptemberében született egyszámjegyű győri siker (33–24), ez volt a felek legszorosabb mérkőzése ebben az időszakban.
Az elődöntő első perceiben a budaörsiek kétszer is megszerezték ugyan a vezetést, de 3–2-nél már a Győr volt előnyben.
Kétgólos különbség 5–3-nál alakult ki először a BL-címvédő javára, amely egy háromgólos sorozattal 9–5-re lépett el úgy is, hogy az egyik támadásából kétszer is a kapufáról pattant vissza a labda.
Az első húsz perc nem a kapusokról szólt, a hálóőrök alig-alig fogtak lövést, miközben a budaörsiektől az Európa-bajnoki bronzérmes balszélső, Szöllősi-Schatzl Nadine egymás után kétszer is megzörgette korábbi csapata hálóját. A különbség hosszú időre három-négy gól körül állandósult, ezt a szünet előtti pillanatban sikerült hat találatra növelnie a zöld-fehér együttesnek.
A pihenő után szokatlanul korán, három perc elteltével érkezett a budaörsi időkérés, ez sem gátolta meg azonban a Győrt, hogy a kapuba csereként érkező Sandra Toft védéseire alapozva 22–13-nál már kilenccel vezessen.
A tízgólos különbséget először a 44. perc végén érték el a felek (27–17), az utolsó tíz percbe lépve pedig már valamennyi pályára lépett győri mezőnyjátékos eredményes volt.
A végjátékra nem maradtak nyitott kérdések, így – ahogy a 2003–2004-es idény óta mindig – ezúttal is ott lesz a fináléban az ETO, írja az MTI.
A mérkőzés legeredményesebb játékosa a győri Dione Housheer lett, aki nyolc góllal zárt, míg Sandra Toft kilenc védéssel vette ki a részét a sikerből.
Budaörsi részről Vártok Ramóna ötször védett, Bardi Fruzsina pedig öt gólt lőtt.
Az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros – akárcsak tavaly – a Motherson Mosonmagyaróvár ellen lép pályára 17.30-tól a második elődöntőben.
Frissítés: Szombat este a címvédő Ferencváros 32–26-ra nyert a Mosonmagyaróvár ellen, így bejutott a döntőbe. Vasárnap sorozatban negyedszer mérkőzik meg a kupadöntőben az FTC és az ETO.
Magyar Kupa
Elődöntő