Index Vakbarát Hírportál

Kobe-ék síri csendben ültek a győzelem után

2014. november 10., hétfő 11:22

A Los Angeles Lakers öt vereség után várta a Charlotte Hornets elleni mérkőzést, és az első negyedben most is beragadtak, a Hornets-kosarasok tartották a hét-nyolc pontos előnyt, a nagyszünetben is ők vezettek. Aztán a harmadik negyedben minden megfordult, rákapcsolt a Lakers elsősorban Lin és Boozer vezetésével, 34-13-ra nyerték meg a negyedet, a vége 107-92-es győzelem lett. 

Bryant huszonegy ponttal, hat lepattanóval és négy assziszttal zárt, de Jeremy Lin is eddigi legjobb meccsét játszotta a Los Angeles-ieknél, huszonegy pontot szerzett a meccsen.

És, hogy mennyi esély van arra, hogy Kobe Bryant elhagyja a szenvedő Lakerst? Erre ő válaszolt a szezon első győzelme után: „Semmi esély erre. Vannak jó időszakok, és időnként a rosszakat is át kell vészelni. Nem fog megtörténni a klubváltásom, és sehova sem fognak elküldeni". 

Byron Scottnak meg lett az első győzelme Lakers-edzőként, a csarnok tombolt, az öltözőben viszont ezt nem lehetett érezni, hogy a szezonbeli első meccsüket nyerték meg Kobe-ék, Scott szerint síri csend volt. 

Az Oklahoma City Thunder is megszerezte a második győzelmét az idényben, a Sacramentót verték 101-93-ra, és már kilenc egészséges játékosuk van a keretben, ez már egész jó ahhoz képest, hogy néhány napja még csak hatan fejezték be meccsüket. 

Eredmények:

Brooklyn Nets-Orlando Magic 104-96

Detroit Pistons-Utah Jazz 96-97

Oklahoma City Thunder-Sacramento Kings 101-93

Toronto Raptors-Philadelphia 76ers 120-88

Dallas Mavericks-Miami Heat 96-105

Phoenix Suns-Golden State Warriors 107-95

Portland Trailblazers-Denver Nuggets 116-100

Los Angeles Lakers-Charlotte Hornets 107-92

Rovatok