Index Vakbarát Hírportál

Alázni akart az NBA-bajnok, nagyot égett

2014. november 11., kedd 10:27

A címvédő San Antonio Spurs hétfő este a Los Angeles Clippers ellen játszott, nyert is, bár nem volt egyszerű dolguk, hiszen az utolsó negyedben nagy hajrá kellett ahhoz, hogy sikerüljön fordítaniuk. És arra is szükségük volt, hogy Tim Duncan felhagyjon az olyan felesleges trükközésekkel, amilyet például a harmadik negyedben csinált.

A Spurs simán indulhatott volna egy letámadással, de Duncan úgy döntött, hogy egy hát mögötti csellel próbálja meg átvinni a labdát Chris Paulon, ahelyett, hogy passzolt volna. A Clippers irányítója nem dőlt be neki, így Duncan egyszerűen átesett rajta.

Duncannek szerencséje volt, mert Paul ellen fújtak annak ellenére, hogy nem sok köze volt ahhoz, hogy ellenfele feldőlt, illetve, hogy elvesztette a labdát. A Spurs végül 89-85-re nyert.

Nyert a Cleveland is, főként LeBron James játékának köszönhetően, aki pályafutása 38. tripladupláját produkálta, ezzel közelebb került az örökranglista hatodik helyéhez, a 43 tripladuplával álló Lafayette Leverhez.

    Eredmények:

Cleveland Cavaliers-New Orleans Pelicans 118-111  
Indiana Pacers-Utah Jazz 97-86  
New York Knicks-Atlanta Hakws 85-91  
Chicago Bulls-Detroit Pistons 102-91  
Los Angeles Clippers-San Antonio Spurs 85-89

Rovatok