Index Vakbarát Hírportál

Akkorát zsákolt, hogy bunyó lett belőle

2014. december 20., szombat 09:56

James Johnson eddig nem tartozott az NBA legnagyobb húzónevei közé, de péntek este egy egészen elképesztő zsákolással hívta fel magára a figyelmet.

A Torono Raptors kosarasa a Detroit Pistons ellen robbantott nagyot, a jobb sarokból indulva, Andre Drummondon keresztül vágta be a gyűrűbe a labdát. A zsákolást természetesen őrület fogadta, saját csapattársai és a nézők is hatalmas ovációval fogadták a megmozdulást.

Andre Drummond viszont nem volt kifejezetten boldog, hogy ő volt a zsákolás szenvedő alanya, úgyhogy a következő Pistons-támadás során neki is állt törleszteni, és nemes egyszerűséggel a földhöz vágta Johnsont. Több se kellett a két csapatnak, egyből dulakodás alakult ki, a bírók pedig alig bírták szétszedni a játékosokat, az eset után pedig négy technikait is ki kellett osztaniuk, hogy rendet tegyenek.

Drummond és Johnson minibunyója

A Toronto végül 110-100-ra nyert, viszont a címvédő San Antonio Spurs ismét vesztett, ráadásul nincsenek könnyű szériában, mert sorban a második, háromszori hosszabbításban eldőlt meccsükön kaptak ki, ezúttal a Portland Trail Blazers ellen 129-119-re.

A péntek esti eredmények

Minnesota Timberwolves-Boston Celtics 98-114
Washington Wizards-Miami Heat 105-103
Oklahoma City Thunder-Los Angeles Lakers 104-103
Utah Jazz-Orlando Magic 101-94
Charlotte Hornets-Philadelphia 76ers 109-91
Brooklyn Nets-Cleveland Cavaliers 91-95
Toronto Raptors 110-100
Portland Trail Blazers-San Antonio Spurs 129-119 háromszori hosszabbítás után
Chicago Bulls-Memphis Grizzlies 103-97
Los Angeles Clippers-Denver Nuggets 106-109

Rovatok