Index Vakbarát Hírportál

163-158: előjött az állat az NBA-sztárokból

2015. február 16., hétfő 10:06

Az NBA All-Star-gála – mint ahogy minden hasonló esemény a többi sportágban is – sosem a védekezésről szólt, idén viszont sikerült minden eddigin túltenniük Kelet és Nyugat legjobbjainak, hiszen a 163-158-as végeredmény, vagyis a 321 pont csúcsot jelent.

A meccs legjobbja, Russell Westbrook egymaga szerzett 41 pontot ebből, pedig hivatalosan csak csere volt a nyugati csapatban. Ezzel viszont nem döntött rekordot, azt továbbra is Wilt Chamberlain tartja az 1962-ben szerzett 42 pontjával, de megelőzte Michael Jordant, aki 1988-ban 40-ig jutott. Ha a teljes meccsre vonatkozó csúcs nem is jött neki össze, egyet azért így is beállított: 25 pontjával övé lett a félidei rekord, amit eddig Glen Rice és Kyrie Irving tartott 24-gyel.

Westbrook mindent beleadott, a nagy hajtás közben saját testi épségét sem kímélte, a harmadik negyed végén egy zsákolásnál például akkorát ugrott, hogy a fejét is beverte a palánkba.

Westbrook megfejelte a palánkot

Nem csak az Oklahoma City Thunder játékosának ment a játék, a Golden State-es Steph Curry is hozta lélegzetelállító cseleit. Volt, amikor három védőből csinált hülyét két másodperc alatt, majd egy elképesztő kosárral fejezte be az akciót.

Steph Curry a világon mindenkiből hülyét csinált

A Cleveland Cavaliersnek LeBron Jamesszel az élen kicsit döcögve halad a szezon, de James az All-Star-meccsen gyorsan megmutatta, hogy mindenkinek van félnivalója tőle, legalábbis a sérülése és a kis pihenő óta tényleg csúcsformában van. Olyannyira, hogy rögtön a kezdés után két őrült nagy kosárral alapozta meg a hangulatot a későbbi 30 pontjához.

LeBron bekezdett az All-Star-meccs elején

    Eredmény:

Nyugat–Kelet 163-158 (47-36, 36-46, 39-40, 41-36)

NBA All-Star-gála összefoglaló

Rovatok