Sitku Ernő, a klub vezetőedzője keddtől szakmai igazgatóként irányítja tovább az NB I-ben szereplő Marso Nyíregyháza Kosárlabda Klubot - jelentették be sajtótájékoztatón a nyírségi nagyvárosban.
Makrai László, a Marso NYKK ügyvezető igazgatója elmondta, a korábbi 149-szeres válogatott kosárlabdázó kinevezése az egyesületnél elindított szakmai változtatások egyik első eleme, a hosszabb távú koncepció pedig egy, a kecskemétihez hasonló klubmodell kialakítása. A szakmai igazgató feladata "a szakmai irányvonal megadása", alatta pedig akár két olyan edző is segítheti a munkáját, akiknek lényegében a mérkőzésekre kell felkészíteni a csapatot - közölte. Makrai László tájékoztatása szerint a május 19-én sorra kerülő szövetségi küldöttgyűlésen Sitku Ernőt több sportszervezet is jelöli elnökségi tagnak, részben ez is az oka a klub átalakításának.
Kósa Árpád, a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, Sitku Ernő kinevezésével a nyíregyházi sportdiplomácia erősítése, illetve az országos sportvezetésben történő megjelenés a cél. Kiemelte: az eddigi vezetőedző vezérletével a bajnokságban jelenleg 11. nyíregyházi kosárklubnak sikerült bennmaradnia az élvonalban, a következő években pedig a nyolc közé jutás lesz a feladat.
Sitku Ernő a szakmai munkáról szólva elmondta, a jövőben igyekeznek minél több Nyíregyházán született, vagy itt nevelkedett fiatal játékost beépíteni a felnőtt csapatba, egyben örömtelinek nevezte, hogy az utóbbi bajnoki mérkőzéseken egyre többször bizonyítanak az ilyen kosarasok. (MTI)