Index Vakbarát Hírportál

A Realból vinnének csapattársat LeBronnak

2015. április 11., szombat 08:16

Ugyan pont centerposzton a legvastagabb a Cleveland Cavaliers kerete, hiszen jelenleg négy játékosuk is van itt, a hírek szerint tovább erősítenének a jövőben, méghozzá Európából.

A kiszemeltjük pedig nem más, mint a Real Madrid kosárlabdacsapatának 218 centis óriása, a tunéziai Salah Mejri, akit december óta figyelnek. Sőt, már akkor meg is akarták szerezni, de a játékosnak túl magas kivásárlási ár szerepel a szerződésében, ezért pihentették a kérdést, de azóta is kapcsolatban maradtak Mejri képviselőivel.

A 28 éves, korábban Tunéziában és Belgiumban is játszó centert 2013-ban, még az Obradoiro játékosaként a spanyol liga legjobb tehetségének választották, de a 2011-es Afrika-kupa legjobbja is ő volt, amikor Tunéziával megnyerték a tornát.

Az obradoirós áttörés után viszont nem lett belőle igazi sztár az Euroleague idei legnagyobb esélyesének számító Real Madridnál, ennek ellenére szerezné meg a Cleveland, ahol jelenleg Timofej Mozgov, Kendrick Perkins, Brendan Haywood és Anderson Varejao bevethetők centerként.

Mejriről már 2013-ban azt mondta az NBA keleti főcsoportjának egyik csapatvezetője, hogy kiváló cserecenter válhat belőle.

Rovatok