Index Vakbarát Hírportál

12 perc kosárlabda sosem volt ekkora szenvedés

2015. április 12., vasárnap 08:10

8-7-re nyerte meg a New York Knicks az Orlando Magic elleni szombati meccs második negyedét, a közösen összehozott 15 pont pedig az NBA történetének leggyengébb negyedeként kerül majd be a történelemkönyvekbe.

A siralmas teljesítményben azért a Knicks megtalálta a pozitívumot, gyorsan ki is emelték, hogy azzal, hogy 7 pontot tartották az Orlandót, beállították a csapatrekordot az egy negyedben kapott legkevesebb pontért.

A 15 pontos rekordnegyed

Ez persze nem sokat változtat azon a retteneten, amit összehoztak, ráadásul sem előtte, sem utána nem volt valami eszelős tempó a mérkőzésen, hiszen a Knicks 80-79-re nyert végól.

Szerencsére nem mindenki bénázott ennyire szombaton, az előző meccsen triplacsúcsot döntő Steph Curry például ugyanott folytatta, ahol legutóbb abbahagyta, vagyis a védők megőrjítésével. 

Szombaton a Minnesota Timberwolves játékosai játszották az áldozat szerepét, például ennél a támadásnál is, ahol a Golden State Warriors irányítója addig táncolt, amíg mindenkit lerázott magáért a hárompontos előtt.

Curry, aki lassan közeledik a 300 triplához a szezonban, mindent megtett azért, hogy esetleg elérje ezt a lehetetlen számot: 11-szer próbálkozott, de csak 5 dobásából lett hárompontos, így a maradék két meccsén még 19 hárompontost kellene szereznie. Ez aligha jön majd össze, de legalább a Warriors remek formában érkezik majd a rájátszásba, hiszen most is 110-101-re nyertek.

Eredmények

New York Knicks-Orlando Magic 80-79

Toronto Raptors-Miami Heat 107-104

Philadelphia 76ers-Chicago Bulls 107-114

Memphis Grizzlies-Los Angeles Clippers 86-94

Utah Jazz-Portland Trail Blazers 111-105

Minnesota Timberwolves-Golden State Warriors 101-110

Rovatok