Index Vakbarát Hírportál

Minden 2. NBA-játékos becsődöl

2015. július 4., szombat 11:42 | aznap frissítve

Három alaptétel, amit egy milliárdokat elverő profi sportoló példájából megtanulhatunk. Allen Iverson nyomorúságos élete.

Allen Iversonról már többször írt az Index. Nemcsak az NBA-t követő olvasók ismerik jól a nevét, hiszen az amerikai kosaras 11 All-Star címet gyűjtött be 15 éves profi pályafutás alatt. Azt már kevesebben tudják, hogy összesen 154 millió dollárt pattogtatott össze, és azt valószínűleg még kevesebben feltételezik, vagy hiszik el, hogy ennek ellenére minden pénzét sikerült elvernie.

Szinte felfoghatatlannak tűnik, hogy ekkora mesés vagyont hogy tudott ez a kiemelkedő játékos ilyen gyorsan elherdálni. Valójában mindannyian sokat tanulhatunk abból, hogy Iverson milyen amatőr pénzügyi hibákat követett el.

Ki gondolná, hogy a mesés pénzeket kereső NBA játékosok több mint 60%-a csődöt jelent a visszavonulásukat követő öt éven belül.

A 2010-ben aktív pályafutását befejező Iverson sem volt ez alól kivétel. Nem csoda, hiszen miközben futott a szekér, két kézzel szórta a pénzt. Becslések szerint havonta tízezer dollár ment ruhákra, tízezer ételre és háztartási cuccokra, szintén tízezret vert el szórakozásra és luxuséttermekre, de még a tisztító számlái is meghaladták a havi ezer dollárt.

Ez azonban csupán a jéghegy csúcsa volt, miután a csődeljárás során keletkezett iratokból az is kiderült, hogy 2012-ben havi kiadásai elérték a 360 ezer dollárt, amiből csak 126 ezret hitel és kölcsöntörlesztésekre költött. Bár ekkor az éves keresete a szponzorációknak köszönhetően még mindig elérte a 750 ezer dolláros határt - amiről egyszerű földi halandó csak álmodozhat – ész nélküli költekezései fedezetére ez sem volt elég.

Könnyen levonható tanulság: akármennyi a kereseted, ha nem a lehetőségeidnek megfelelően költekezel, nem lesz jó vége. 750 ezer dolláros fizetéssel még az Egyesült Államokban is a leggazdagabb 1% közé lehet kerülni, azonban még ez a hatalmas összeg sem menti meg azt, aki túlköltekezik. Iverson nyilván megérdemelte, hogy egy rendkívül sikeres sportolói karrierre alapozva jól éljen és sokat költsön, azonban milliárdos ingatlanok meggondolatlan vásárlásával hamar lejtmenetre került.

Allen Iverson rajongott a drága ékszerekért, különleges autókért és a luxus divatmárkákért. Azonban ezek közül, idővel, minden csak veszít az értékéből. A márkás ékszerek ugyanis szinte ugyanazt a minőséget jelentik, csak persze jóval többért, mint a kevésbé márkás, de hasonlóan elkészített nemes fémek, vagy drágakövek. Minden új autó abban a pillanatban kezdi elveszteni az értékét, ahogy kigördül a kereskedőtől és a legexkluzívabb divatmárkák is csak filléreket érnek, ha már viseltük őket.

Ha azt nézzük, hogy a profi sportolók milyen kevés ideig tudnak pénzt keresni tehetségükkel, vagy játéktudásukkal, feltételezhetnénk, hogy keresetüknek legalább egy részét nem elverik, hanem befektetik. Iverson esetében például érdemes megnézni a lenti ábrán, hogy simán duplázta, vagy többszörözte volna vagyonát, ha 1996 és 2010 között tartó pályafutása során átlagos tőzsdei részvénycsomagba fektet. Persze a tőzsdézéshez kell kockázatvállalás is, azonban ez sem jelentett volna neki gondot, hiszen előfordult, hogy egy éjszaka alatt egymillió dollárt játszott el Atlantic City kaszinóiban.

Source: YCharts .

Gondolhatnánk, hogy ott követett el hibát, amikor nem bízott meg szakembereket pénzügyei kezelésére. Bár a kaszinózgatásnál biztosan több a hasznuk, a pénzügyi tanácsadók sem mindig jelentenek megoldást. Ugyanis olyan sokan nyüzsögnek közülük a profi játékosok körül, hogy az NFL például létrehozott egy külön akkreditálási rendszert, hogy kiket ajánlanak közülük a játékosoknak. A The New York Times egy írása szerint azonban csupán a játékosok fele alkalmaz a liga által ajánlott tanácsadókat.

Az NBA nem alkotott még hasonló szabályozást, de legalább működtetnek több évtizede egy Rookie Transition Programot, aminek az a lényege, hogy a fiatal játékosokat orientálják a pénzügyek területén.

Iverson természetesen simán megengedhette volna magának a legjobb üzleti és pénzügyi tanácsadókat, egy átlag ember viszont akkor jár a legjobban, ha saját magát képzi pénzügyek tekintetében, hiszen a piacismeret, cégek és részvényeik értékelése, vagy hosszú távú céloknak megfelelő pénzügyi portfolió kialakítása, mind elsajátítható dolgok.

Tanulással és némi szorgalommal szinte bárki megszerezheti azokat a képességeket, amelyekkel kézben tudja tartani és képes átlátni pénzügyi döntéseit.

Azért van fény az alagút végén

A teljes becsődölés ellenére azért van fény az alagút végén Allen Iversonnal. Az őt élete végéig támogató Reebok ugyanis olyan szerződést kötött vele, hogy a „nyugdíjas évekre” 30 millió dollárt különített el a játékos számára, amihez azonban csak 2030-ban férhet majd hozzá. Más kérdés persze, hogy a pénz szűkében lévő, nyakig eladósodott Iverson mikor fog kölcsönt felvenni ennek a jövőbeli bevételnek a terhére és így 15 év múlva mennyit fog ebből a hatalmas összegből egyáltalán megkapni.

A szerző, Váczi János sportközgazdász.

Rovatok