Index Vakbarát Hírportál

LeBronnak mindegy, valahogy megoldja

2015. november 29., vasárnap 11:52

Jelenleg minden a még mindig veretlen Golden State Warriorsról, illetve annak legjobbjáról, Stephen Curryről szól az NBA-ben, de néha az olyan sztároknak, mint LeBron James, sikerül kicsit ellopni a figyelmet.

Persze ehhez az is kell, hogy a Warriors újra nagyon simán nyerjen: most épp 120-101-re verték a Sacramento Kingst, miközben a Cavaliers az utolsó másodpercben szenvedte csak át magát a Brooklyn Netset.

A legvégén 88-88 volt az állás, ekkor jött előtt a clevelandi időkérés, majd LeBron, aki nagyon kintről indulva döntött úgy, hogy valahogy már pedig megnyeri a meccset. És persze így is lett, pedig a palánk közelébe sem tudott kerülni. Neki viszont ez sem volt akadály, a gyűrűtől távolodva, szinte már lefelé esve engedte el a labdát, amiből meg is lett a győzelmet jelentő kosár.

James idén a negyedik negyedben különösen sokat tesz a győzelemért, 128 pontjával, +72-es +/- mutatójával, 43 kosarával, 57 büntetőjével vezeti az NBA-t az utolsó negyedekben, de a 32 asszisztjával is második a mezőnyben.

A Cavaliers tehát nyert, ahogy a Warriors is, amely azok után, hogy már NBA-csúcsot állított fel, és folyamatosan rekordot javít a legjobb szezonkezdetet nézve, lassanként rámehet a sorban 33 nyert meccset jelentő csúcsra is. Ezt a Los Angeles Lakers csinálta meg az 1971-72-es, bajnoki címmel zárt szezonban.

    Eredmények:

Washington Wizards-Toronto Raptors 82-84

Cleveland Cavaliers-Brooklyn Nets 90-88

Dallas Mavericks-Denver Nuggets 92-81

San Antonio Spurs-Atlanta Hawks 108-88

Utah Jazz-New Orleans Pelicans 101-87

Portland Trail Blazers-Los Angeles Lakers 108-96

Golden State Warriors-Sacramento Kings 120-101

Rovatok