Index Vakbarát Hírportál

A pályán az enyém a piszkos munka

2015. december 16., szerda 11:03

Hanga Ádám nagyszerű szezont fut a spanyol kosárlabda-bajnokságban. Egyévnyi olaszországi kitérő után a Laboral Kutxa Vitoria meghatározó játékosává vált. Csapatával a spanyol bajnokság negyedik helyén állnak, a legerősebb európai kupában a tizenhat között vannak. Hanga neve is sokat forog, hol egy alley-oopját, hol egy blokkolását választják a játéknap legszebb jelenetének.

„Nem, nem gyakorlom ezeket a látványos mozdulatokat, ilyen a csapat stílusa, sok gyors indításunk van, és így többször alakul ki olyan szituáció, hogy például egy alley-ooppal fejezzük ezt be. A védekezésben is mindig próbálok segíteni, és gyakran jókor tudok odaérni egy blokkra” – mondta Hanga, aki csapatának egyik alapembere. Sok játéklehetőséget kap, a bajnokságban átlagban 23 percet van a pályán.

Az előző szezont kölcsönjátékosként az olasz Avellinóban töltötte, és úgy véli, előnyére vált az ott töltött egy év, még ha gyengébb bajnokságba is került.

„Jó volt megismerni egy másik országot, jól átlagoltam, jó szezont zártam. Az eddig legjobb évem volt. Kicsit ugyan lassabb volt a ritmus, de most a Laborallal is hasonló stílust játszunk, ahol az egyéni megoldások, a gyors kosárra törések nagyon fontosak.”

Hanga a spanyol sajtóban is egyre többet szerepel, a klub honlapján is gyakran nyilatkozik, de a pályán sem csak egyszerű játékosként számítanak rá.

„Sok csapattársamnál többet töltöttem el a spanyol bajnokságban, már négy éve itt vagyok. A bírók és a játékosok is megismertek, van már respektem. Azért is, mert a pályán is próbálok mindenkinek besegíteni, mindenhová megpróbálom odatenni magamat. A spanyolt is jól beszélem már, ezért is szerepelek többet a médiában.

Már nevem van itt. A látványos, top7-es megoldásaim miatt El húngaro voladornak (A repülő magyar) is hívnak.”

A magyar kosarasnak fontos momentumai vannak, sokat védekezik, de ez azzal együtt is jár, hogy ritkán van lehetősége sok pontot szerezni. „Világ életemben támadó voltam, mindig az érdekelt, hogy sok pontot dobjak. Mentálisan nem olyan könnyű feldolgozni, hogy most nem törekedhetek erre. A pályán úgymond a piszkos munkát kell elvégeznem, de tudom, ez a feladatom, ezért vagyok ennyit játékban. Ha több kosarat szerzek, az csak plusz öröm.”

A Laborallal heti két kemény meccset játszik Hanga, a bajnokságban a Copa del Rey elérését tűzték ki célul. Ehhez a bajnokságban az első nyolcban kell végezniük. Jelenleg a negyedikek, de ennél nem is akarják alább adni, mert akkor erős ellenfelet kapnának a kupában.

„Főleg a kisebb csapatok ellen a nagy a nyomás rajtunk. A Manrésa vagy a Tenerife papíron gyengébb nálunk, de egy megerőltető spanyol liga-Euroliga-menetben könnyebb beleszaladni egy hármas-négyes vereségsorozatba is. Ezt kell elkerülnünk.”

A látványos és hasznos játék miatt óhatatlanul felmerül a kérdés,hogy ez meggyőzheti-e a Hangát draftoló San Antonio Spurst, hogy a magyar játékos helye az NBA-ben van. „Nem tudhatom, hogy a Spurs mit gondol erről. A bajnokság ezen szakaszában csak arra koncentrálok, hogy minél jobb játékos legyek. Még mindig nem játszok a teljes tudásomnak megfelelően. Nagyobb önbizalmam azért van, ennek az az oka, hogy sokat játszom. Tudom, hogy követhetek el hibákat, mert nagyon jól összerakott csapat a miénk, és az a jó dolog, hogy nyerünk is. Azért is érdekesebb, hogy én mit csinálok.”

Rovatok