Index Vakbarát Hírportál

Még a Harlem Globetrotters sem tudja lemásolni Curry bemelegítését

2016. január 16., szombat 08:49

Stephen Curry, a mai NBA legjobb játékosa nem véletlenül ért el oda, ahol most tart. Az elképesztő tehetsége mellett legalább annyi háttérmunka is van benne, például olyan edzésgyakorlatokat végez, amiben a kosárlabda mellett egy látást rontó szemüveg és egy teniszlabda is fontos kiegészítő elem, de a szinte egyedülálló labdakezelése a bemelegítésén is meglátszik.

Ez a bemelegítés pedig annyira látványos és szórakoztató, hogy a nézők jóval a Golden State meccseinek kezdése előtt már a lelátókon ülnek, hogy láthassák, hogyan készül a mérkőzésre Curry. Egy rövid időre az is felmerült a Warriorsnál, hogy a hazai meccseik előtt külön jegyet szedjenek az irányító bemelegítésére, de szerencsére erről letettek.

A bemelegítésnek szerves része, hogy az alapból jobbkezes játékos ballal is gyakorolja a dobásokat, a triplákat nem egyszerűen a vonalról, hanem majdnem félpályáról is palánkra küldi, és elereszt néhány dobást az öltözőkhöz vezető folyosó bejáratától is, ahol eközben autogramot is oszt a szurkolóknak. A fő attrakció viszont az, amit a páros kézzel csinált labdakezelés közben művel.

Amellett, hogy szinkronban és tökéletes váltásban pattogtatja a labdákat, azokat hiba nélkül a lába között is át tudja vezetni. Nem csoda, hogy felfigyelt a bemelegítésre a kosárlabdából látványsportot csináló Harlem Globetrotters is, amelynek tagjai a csütörtöki Warriors-Lakers mérkőzés előtt egészen közelről vizsgálták Curry mozdulatait.

Majd megpróbálták utánozni is, több, de inkább kevesebb sikerrel.

Rovatok