Index Vakbarát Hírportál

Egészpályás dudaszós triplát vágott, elszabadult az őrület

2016. február 9., kedd 08:56

10 meccsel folytatódott az NBA idei szezonja hétfő este, a nagy hajtás pedig nagy izgalmakat is hozott, hiszen három meccs is csak hosszabbításban dőlt el. De nem volt ezek között a Detroit és a Toronto meccse, amin Andre Drummond, a Pistons 22 éves centere szó szerint a szezon legnagyobb kosarát szerezte – jó 21 méterről vágott be egy dudaszós triplát a harmadik negyed legvégén.

Drummond óriási kosarával 70-65-re jött fel a Pistont, a Raptors viszont simán elhúzott a negyedik negyedben, és végül 103-89-re nyert.

A Brooklyn Netsben Joe Johnson játszott nagyot – elsősorban nem a 12 pontjával, hanem egy hatalmas csellel és persze a győztes kosárral tűnt ki. Előbbinél Jusuf Nurkićot kavarta meg annyira, hogy szinte csomót kötött a hatalmasat eső bosnyák center bokáira.

Clevelandben is egy center került a figyelem középpontjába: az orosz Timofej Mozgov hatalmasat akart zsákolni, de a nagy erőlködés vége még nagyobb égés lett, elmérte ugyanis a nagy ugrást, és a labdával a gyűrű szélét találta telibe.

A Cavaliers szerencséjére LeBron James is a csapatban van, aki egy tripladuplával vette ki a részét a győzelemből – 21 pontot, illetve 10-10 lepattanót és asszisztot jegyzett a négyszeres MVP. Ez volt James karrierje során a 40. tripladupla, de az idei szezonjában az első, igaz, most három negyed is elég volt neki ahhoz, hogy eljusson eddig.

    Eredmények:

Charlotte Hornets-Chicago Bulls 108-91

Cleveland Cavaliers-Sacramento Kings 120-100

Indiana Pacers-Los Angeles Lakers 89-87

Philadelphia 76ers-Los Angeles Clippers 92-98, hosszabbítás után

Brooklyn Nets-Denver Nuggets 105-104

Detroit Pistons-Toronto Raptors 89-103

Atlanta Hawks-Orlando Magic 110-117, hosszabbítás után.

Memphis Grizzlies-Portland Trail Blazers 106-112, hosszabbítás után

Minnesota Timberwolves-New Orleans Pelicans 102-116

Phoenix Suns-Oklahoma City Thunder 106-122

Rovatok