Index Vakbarát Hírportál

Ha zsákolással el lehet venni az ember lelkét, LaVine megtette

2016. április 8., péntek 09:22

Ami a hárompontosoknak Stephen Curry, az a meccs közbeni látványzsákolásoknak Zach LaVine. A Minnesota Timberwolves kétszeres zsákolóverseny-győztese csütörtök este a Sacramento Kingsnek mutatta meg, hogy attól még, hogy éppen egy meccs közepén járnak, még nyugodtan lehet egy kis All-Star-hangulatot hozni.

A helyzetet maga LaVine csinálta meg egy labdaszerzésből, utána már esélye sem volt Seth Currynek, hogy utolérje, a 21 éves játékos pedig a nagy előnyt kihasználva olyan zsákolást vágott, amit mások talán még a zsákolóversenyen sem tudnának megcsinálni.

A Timberwolves meg is nyerte a meccsét, de nyert a Golden State is, ami ezzel a 70. győzelmét szerezte az alapszakaszban – az NBA történetében második csapatként jutottak el eddig. Stephen Curryék pont a nagy nyugati rivális San Antonio Spurst verték, amivel az alapszakaszi első helyüket is bebiztosították.

A 70-9-cel álló Warriorsnak még va esélye arra, hogy megdöntse az 1995-96-os Chicago Bulls NBA-rekordot jelentő 72-10-es alapszakaszi csúcsát, ám ehhez a Memphis Grizzlies ellen otthon és idegenben, illetve a San Antonio Spurs ellen idegenben kellene nyerniük.

    Eredmények

Atlanta Hawks-Toronto Raptors 95-87   

Miamia Heat-Chicago Bulls 106-98   

Houston Rockets-Phoenix Suns 115-124

Sacramento Kings-Minnesota Timberwolves 97-105  

Golden State Warriors-San Antonio Spurs 112-101

Rovatok