Index Vakbarát Hírportál

Curryék a sírból hozták vissza a szezonjukat

2016. május 29., vasárnap 09:58

Néhány napja még a kiesés szélén állt a címvédő Golden State Warriors az NBA-rájátszásban, mert a négy győzelemig tartó párharcban 3-1-re vezetett az Oklahoma City Thunder, de Stephen Curryék nagyon összekapták magukat, és a szépítés után szombat éjjel már egyenlítettek, így a hetedik mérkőzésen dől majd el a párharc. 

A 108-101-re idegenben megnyert meccsen sokáig a hazai OKC dominált, de az egyre inkább magára találó Curry mellett Klay Thompson egészen félelmetes formában játszott, és még rekordot is döntött. Összesen negyvenegy pontot szerzett a meccset,

köztük tizenegy hárompontost, ami új rekordnak számít a rájátszásban.

A győzelem után a Warriors-tulajdonosa a földre borult előtte az öltözőfolyosón. Thompson csak annyit mondott a meccs után, hogy tizenhárommal kellett volna végeznie, mert két nagyon sima hárompontos-lehetőséget kihagyott. 

De nagyot ment Curry is: harmincegy pontot, tíz lepattanót és kilenc asszisztot jegyzett, úgyhogy majdnem a tripladupla is meglett neki. És a végén ő biztosította be a győzelmet egy fantasztikus kosárral, amit Serge Ibakáról dobott. Curryről sokat mondták mostanában, hogy a sérülései miatt nem százszázalékos, de ezen a meccsen megint MVP-formában játszott. 

A főcsoportdöntő hétfő éjszakai hetedik mérkőzésen dől majd el, hogy ki lesz a Cleveland Cavaliers ellenfele a nagydöntőben. A Golden State-nél rendezik majd, ez Curryéknek segít, mert otthon félelmetesek, és ha sikerül a nagydöntőbe jutni, akkor a 73-9-es rekorder alapszakasz után a címvédés is meglehet. 

Rovatok