Index Vakbarát Hírportál

Nowitzki szabadon igazolható

2016. június 22., szerda 16:58

Szabadon igazolhatóvá vált Dirk Nowitzki, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Dallas Mavericks német játékosa. A texasiak 38 éves klasszisa ugyanakkor kijelentette, nem akar más csapatban játszani, annak érdekében lépett ki a szerződéséből, hogy a klubnak keletkezzen némi mozgástere a fizetési plafon kapcsán (a játékosok bérére elköltött összeg), írta az MTI.

"Egy évem volt még hátra a szerződésből, de azt gondolom, ez így helyes. A következő hetekben leülünk majd, és megbeszéljünk, hogyan tudnánk fejleszteni a klubot" - mondta egy rádióműsorban Nowitzki.

A játékos kijelentése ellenére már több csapat, köztük az idei nagydöntőben vesztes Golden State Warriors is jelezte, hogy harcba száll a sztár megszerzéséért.

Nowitzki 1998-ban került az NBA-be, eddigi teljes karrierjét a texasiaknál töltötte, 2006-ban a nagydöntőig, 2011-ben pedig a bajnoki címig vezette csapatát. A liga történetének egyik legjobb európai játékosa az NBA örökrangsorában a hatodik helyen áll a dobott pontok tekintetében, az aktív kosarasok közül senki sem előzi meg.

Nowitzki - akit 2007-ben a liga legértékesebb játékosának (MVP) választottak - az elmúlt szezonban átlagosan 18,3 pontot szerzett és 6,5 lepattanót gyűjtött be.

Rovatok