Régóta problémát jelent az NBA-ben a sokak által sportszerűtlennek tartott, mások által még pont megtűrt taktika, a Hack-a-Shaq, ami annyit tesz, hogy az adott csapat az ellenfél legrosszabb büntetődobója ellen követ el folyamatosan szabálytalanságot, hogy így csökkentsék a támadásonként szerzett pontok számát.

Eddig úgy próbált ez ellen harcolni az NBA, hogy a negyedik negyed utolsó két percében az automatikus büntetődobás mellett a labdabirtoklás megtartásával védte a labdátlan ember elleni szabálytalanságot elszenvedő csapatot, de ezt egy most elfogadott szabálymódosítással kiterjesztették a másik három negyedre.

Ezzel viszont nem sokat értek el, csak annyit, hogy a negyedek utolsó két perce helyett már korábban elkezdik a csapatok támadni a gyengén büntetőző játékosokat, mert így a büntetők után átkerül hozzájuk a labda.

A szabálymódosításnak viszont van egy fontosabb, és jóval hasznosabb része is: úgynevezett kirívó szabálytalanságként (flagrant foul) kezelik ezentúl a labda nélküli játékos ellen elkövetett, indokolatlanul veszélyes faultokat. Ezeknek 1-es és 2-es kategóriája van, utóbbi automatikus kiállítást eredményez, de mindkettőt komoly pénzbüntetésekkel sújtják.

Ennek a bevezetésére azért volt szükség, mert egyre gyakoribbá vált, hogy büntetők után (vagy már alatt) a legrosszabb büntetődobó hátára ugrottak, hogy az esetleg elrontson valamennyit, és esélye legyen a szabálytalanságot elkövető csapatnak a felzárkózásra a hajrában.

A Hack-a-Shaq egyébként Shaquille O'Neal miatt vált híres és általánosan bevett taktikává, bár eredetileg a Dallas-edző Don Nelson találta ki a Chicago Bulls, azon belül is Dennis Rodman ellen. Más a stabilan gyenge büntetőszázalékkal játszó játékosok ellen is használták, manapság Andre Drummond és DeAndre Jordan ellen vetik be leginkább. De a 2008-09-es szezonban például összesen 5 másodperc kellett ahhoz, hogy a San Antonio Spurs csináljon egy ilyet – részben poénból – a még aktív, akkor épp a Phoenix Sunsban játszó Shaq ellen.