Index Vakbarát Hírportál

71 pont, egy félidő alatt

2016. november 3., csütörtök 09:04

A Brooklyn Nets alaposan belekezdett és a Detroit Pistons elleni meccs felénél már 71 pontnál járt az NBA csütörtöki hajnali játéknapján. Aztán nem lett belőle 142 pont, csak 109, de így nyert a Nets, amely a három meccse győztes Pistonst állította ezzel meg.

A Detroit az első két negyedben csak 29 százalékos dobóteljesítményt nyújtott, a végére összekapta magát, de nem tudta ledolgozni már a hátrányát. A Netsben Brook Lopez volt a vezér, 34 pontig jutott, négy triplát is dobott és ami döbbenetes adat, tízéves karrierje során eddig három volt az összes, ezt most egy meccsen felülmúlta.

Az Oklahoma City tovább szárnyal, Kevin Durant nélkül is, most a Los Angeles Clippers otthonában nyert. Russell Westbrook most 35 ponttal zárt, igaz, tíz labdát eladott, 30 dobásából csak 14 ment be, és mind a hét triplakísérletét elrontotta.

A Chicago Bulls először kapott ki a szezonban. Megvan a Phoenix első győzelme, viszont továbbra is nyeretlen a Philadelphia, a Washington, a New Orleans és a Dallas is.

Washington Wizards-Toronto Raptors 103-113

Charlotte Bobcats-Philadelphia 76ers 109-93

Brooklyn Nets-Detroit Pistons 109-101

New York Knicks-Houston Rockets 99-118

Atlanta Hawks-Los Angeles Lakers 116-123

Memphis Grizzlies-New Orleans Pelicans 89-83 - hosszabbítás után

Boston Celtics-Chicago Bulls 107-100

Utah Jazz-Dallas Mavericks 97-81

Phoenix Suns-Portland Trail Blazers 118-115 - hosszabbítás után

Los Angeles Clippers-Oklahoma City Thunder 83-85

Rovatok