Index Vakbarát Hírportál

Egy nap alatt 600 millió dollárt buktak az NBA legjobbján

2016. november 23., szerda 13:27

Amióta Stephen Curry a hárompontosaival szupersztár lett az NBA-ben, ő is bekerült a – főleg – cipőkkel nagyot kaszáló játékosok közé. Curry marketingjogait az Under Armour szerezte meg, máig ő a legnagyobb név, aki a márkához igazolt, idén viszont megtorpant a Curry-mánia.

Méghozzá nem is kicsit. A Foot Locker cipőbolt vezérigazgatója azt mondta ugyanis, hogy a Curry 3 névre keresztelt legújabb kosárcipő sokkal rosszabbul fogy, mint a korábbi verziók, az 1, a 2 vagy akár a 2.5. Az viszont, hogy Dick Johnson ezt elárulta, még nagyobb gondot okozott: egy nap alatt 600 millió dollárral (174 milliárd forint) esett az Under Armour értéke, annyit zuhant ugyanis a részvények árfolyama.

Az egy hónapja árult cipők 140 dollárba, vagyis 40 ezer forintba kerülnek, ez is közrejátszik a gyenge eladási mutatókban, ez ugyanis 20 dollárral drágább, mint a korábbi verzió. A másik ok, ami miatt romlottak az eladások, sokkal érdekesebb: Curry a bokáinak védelmében magasabb szárú cipőkben játszik, a legtöbb vásárló viszont nem sportolásra, hanem divatból veszi a cipőket, és ők nem akarnak plusz védelmet.

Éppen ezért a cipőből egy alacsonyabb szárút is piacra dobnak majd hamarosan, ami talán megmentheti az eladásokat.

Rovatok