Index Vakbarát Hírportál

50 év után visszahozta a természetfeletti kosárlabdát

2016. december 8., csütörtök 22:26

Russell Westbrook, az Oklahoma City Thunder irányítója történelmi magasságokban kosárlabdázik: 22 meccs után tripla-duplára jön ki a szezonátlaga. Ez már önmagában csoda, az pedig végképp felfoghatatlan lenne, ha az idény végén is így állna. Addig élvezzük, amíg meg nem torpan.

Hétfő este, az Atlanta Hawks elleni meccsen úgy tűnt, hogy a történelmi szezonkezdés után megtorpan Russell Westbrook, hiszen egy félidőnyi játék után csak 5 ponttal állt. A szünet után viszont nagyon beindult, és 32 ponttal, 13 lepattanóval és 12 assziszttal zárva sorban hatodik, a szezon tizenegyedik tripla-dupláját szerezte. Ezzel pont ugyanannyi van neki, mint rajta kívül az összes NBA-játékosnak együtt.

Az NBA hetvenéves történetében eddig összesen egy játékosnak sikerült tripla-duplás szezont összehoznia (vagyis olyat amiben három statisztikai mutatóban is kétszámjegyűt átlagol): Oscar Robertson az 1961-62-es idényt fejezte be meccsenként 30,8 ponttal, 11,4 assziszttal és 12,5 lepattanóval. Russell Westbrook kicsivel több, mint negyed szezon, 22 meccs után hozza az átlagot, ami hallatlan a modern kosárlabdában:

jelenleg 31 pontnál, 11,3 asszisztnál és 10,9 lepattanónál áll a szezonban.

A pont- és asszisztátlagban is második a ligában, előbbiben Anthony Davis, utóbbiban korábbi csapattársa, James Harden előzi meg, lepattanókban a kilencedik ezzel a mutatóval.

1962-ben egészen más volt az NBA, kilenc csapat volt összesen, a játék gyorsabb volt, a játékosok pedig többet voltak a pályán. Akkoriban átlagosan 107,7 dobás jutott meccsenként egy csapatra, most 23-mal kevesebb, és amíg Robertson 44,3 percet játszott 1961-62-ben meccsenként, addig Westbrookot idén csak 35,8 percre hagyják pályán, nehogy már most túlhajtsa magát.

Nyilvánvalóan nem egyenlő 79 vagy 22 meccs után tripla-duplával állni, de már ez a 22 is hatalmas eredmény: Robertson 62-es szezonján kívül csak ötször fordult elő, hogy öt meccs után tripla-duplára álljon valaki. Háromszor maga Robertson csinálta meg ezt, egyszer Magic Johnson állt így nyolc meccs után. Persze a Cincinnati Royalsban sztárrá váló ma 78 éves Robertsonnál ez nem meglepő: 181 tripla-duplával messze csúcstartó az NBA-ben.

Már a lepattanózása is csodaszámba megy

Olyan alacsony játékos, mint a 191 centis Westbrook, soha nem zárta még 10 fölötti lepattanóátlaggal a szezont az NBA-ben. Két 193 centis a legalacsonyabb ilyen szezonmutatóval, de Paul Arizin és Cliff Hagan is az 1950-60-as években játszott. Az NBA és az ABA (American Basketball Association) 1976-os összeolvadása óta az erőcsatár Charles Barkley volt a legalacsonyabb meccsenként legalább 10 lepattanóval egy idényben a maga 198 centijével. Egyetlen guard sem csinált ilyet, a "legalacsonyabbak", akiknek sikerült, a lepattanókirály Dennis Rodman, Shawn Marion vagy épp Gerald Wallace voltak.

Westbrook nemcsak a történelmi, a 2016-os mezőnyben is nagyon kilóg a számaival: 10,8 lepattanóval a 9. legjobb játékos az NBA-ben idén, nála jobban csak 7 center és egy center-erőcsatár hibrid lepattanózik jobban.

„Középiskolás kora óta évről évre jobb lesz ebben is, ahogy mindenben. De nagyon sok dolgot jól csinál, amit nem lehet a statisztikákból kiolvasni. Az emberek erre figyelnek, teljes joggal, de ez nem minden. Az edzéseken, a kispadon is rettentő sokat hozzátesz a csapat fejlődéséhez” – emelte ki a Thunder-vezetőedző Billy Donovan.

Jordan: Olyan, mint én

„Imádom nézni a játékát, nagyon hasonlít a játék iránti szenvedélye az enyémhez. Ez teszi különlegessé, ettől több, mint a legtöbb játékostársa. Amikor még játszottam, minden este azzal a tudattal léptem pályára, hogy ott lehet a lelátón valaki, aki még sosem látott élőben, ez motivált. Westbrookban ugyanezt látom. Ez a játék iránti tiszteletből fakad” – áradozott róla a hatszoros bajnok legenda.

Westbrook viszont nem csinál nagy ügyet az egészből. „Most elég jó formában vagyunk, ez a fontos számomra. A többivel nem is törődöm. Szeretek nyerni és magas szinten játszani minden este. Amióta az NBA-be kerültem, így megy ez, úgyhogy csak azt csinálom, amit mindig is, és hálás vagyok, hogy az a munkám, amit egyébként is imádok.

Ez látszik is rajta: ha nem sérült, nem nagyon hagy ki meccset, pedig ez bevett szokás lett az NBA legnagyobb sztárjainál. De Westbrook akkor sem kér pihenőt, ha épp hét nap alatt öt meccset játszanak három különböző időzónában.

A szakítás hajtja

Westbrook a 22 idei meccséből 11-en tripla-duplázott, volt olyan meccse, amikor majdnem az első félidő végére elérte ezt. Nyilvánvaló, hogy teljesen más szinten játszik, mint bárki más ebben a szezonban. A motivációja mögött pedig Kevin Durant távozása áll: Westbrook így akarja megmutatni, hogy ha kell, a Warriors szupercsapatát választó korábbi csapattárs nélkül még jobbak tudnak lenni.

Mivel Durant helyére nem jött szupersztár (a már eddig is náluk játszó Steven Adamsre, illetve a csere útján érkező Victor Oladipóra nem lehet panasz), így rá maradt, hogy mindent megoldjon. Hamar bele is kezdett, nem sokkal Durant távozása után aláírt 2018 nyaráig, pedig 2017-ben ő is leléphetett volna.

De nem tette. Ő az utolsó harcos a csapatban, amiben egykor Durant mellett ott volt még James Harden is.

Akkoriban persze nem kellett ennyit dobnia, mint most: 24,2 dobás megy tőle meccsenként, ami messze a legtöbb pályafutása során. Asszisztokban már tavaly is 10 fölött zárta az évet, ez tehát nem újdonság, és a lepattanókból is évről évre több között ki nála (ahogy arra Donovan rá is mutatott). Nem hirtelen lett belőle tripla-dupla-szörny, az alapok eddig is megvoltak, csak Durant kiválásával sokkal nagyobb szerep hárult rá.

Minden Westbrookon keresztül megy

Egyelőre elég jól áll ebben a bizonyításban, legalábbis a Thunder nem áll annyira rosszul, mint az Durant elvesztésével várható volt. Westbrook brutális tempójának viszont ára van: az amúgy is önzőségéről ismert játékos még több labdát akar magának. A szezonban eddig 41,6 százalékos a mutatója azt nézve, hogy a támadások hány százaléka fut át rajta, ez nem hogy idén messze a legtöbb, de Kobe Bryant 2005-06-os 38,74 százalékos szezoncsúcsát is rendesen túllövi.

Nehezen elképzelhető, bár nem kizárt, hogy 82 meccsen át bírjon ilyen tempót.

2015-ben 18 tripla-duplával zárt a liga legjobbjaként ebben a mutatóban, egy évvel előtte 11 elég volt neki az első helyre. Idén 22 meccsen már megvan több mint a tavalyi fele. 2013-14-ben Lance Stephenson volt a legjobb 5 tripla-duplával, egy évvel előtte öttel, 2012-13-ban pedig hattal vezetett Rajon Rondo. LeBron James 2010-11-ben négyig jutott. Rohamosan szaporodnak tehát a tripla-duplák, Westbrook pedig mindenkinél előrébb jár ebben.

Donovan viszont úgy gondolja, kibírható egy szezon ilyen terhelés és tempó mellett. A vezetőedző azt mondja, hogy igyekszik odafigyelni, hány percet van pályán Westbrook, de arra sosem kéri majd, hogy változtasson a játékstílusán, de nagyon azt sem mondja majd neki, hogy dőljön hátra és pihenjen kicsit.

Nem mintha Westbrook engedelmeskedne. Amikor őt kérdezték arról, hogy szerinte tartható-e az iram, csak ennyit reagált: „A győzelmek tarthatók. Nekem azt kell megoldanom, hogy nyerjünk, a többi nem számít.”

Ebben pedig bőven Robertson fölé magasodhat, vele ugyanis 43-37-es mérleget hozott össze 1962-ben a Royals, tehát hiába volt tripla-dupla szezon, nem voltak hatékonyak. És még az MVP-címet sem Robertson nyerte.

Ha Westbrook tartaná a mostani átlagot, az MVP-cím biztosan az övé lenne toronymagasan, de hogy a Thunder meddig jutna, az jó kérdés. De amíg pozitív mérlegben tartja őket, mindegy is. 22 meccs után 14-8-ra állnak, vagyis Durant elvesztésével is bőven ott lennének a rájátszásban. Ez pedig javarészt Westbrook műve.

Rovatok