Index Vakbarát Hírportál

A Golden State 24 pontos előnyről kapott ki

2017. január 7., szombat 13:56

A ligaelső Golden State Warriors hazai pályán hosszabbítás után kikapott a Memphis Grizzliestől, írja az MTI.

A GSW 37. mérkőzésén hatodik vereségét szenvedte el, ugyanakkor mostani ellenfele másodjára győzte le, egy hónapja Memphisben is a Grizzlies nyert. A Memphis a harmadik negyedben 24 pontos hátrányban volt, innen sikerült kiharcolnia a hosszabbítást, majd a győzelmet.

A Houston Rockets sorozatban hetedszer nyert, ezúttal úgy győzött az Orlando Magic vendégeként, hogy legjobbja, James Harden mind a nyolc hárompontos kísérletét elhibázta. A Rockets sorozatban 24. meccsén érte el a 100 pontot.

Az elmúlt két idényben a legrosszabb mérleggel záró Philadelphia 76ers arra készült, hogy három év után ismét legalább három meccset nyerjen sorozatban, de két siker  után a Boston Celtics otthonában kikapott négy ponttal.

A címvédő Cleveland Cavaliers nyolc ponttal győzött a ligautolsó Brooklyn Nets vendégeként LeBron James és Kyrie Irving remeklésének köszönhetően, a duó összesen 68 pontot szerzett.

Eredmények:

Rovatok