Index Vakbarát Hírportál

Porzingis egykezes blokkján ámul a világ

2017. március 13., hétfő 09:37

Nagyon régen látott győztes hazai csapatot a Brooklyn Center közönsége. A Nets 16 hazai vereség után először nyert 2017-ben meccset pályaválasztóként az NBA hétfő hajnali meccsein. 

És ez azért is nagy dolog, ha hozzátesszük, hogy a meccsen volt pár olyan jelenet, amely demoralizálta a hazaiakat. Az egyik ilyen volt Kristaps Porzingis blokkja is. A 21 éves, 221 centis lett kosaras, úgy takarta be egy kézzel a 198 centis Spencer Dinwiddie-t, hogy egész egyszerűen kikapta a kezéből a labdát. Zseniális mozdulat volt.

Carmely Anthony 27 pontot dobott a meccsen és ezzel csatlakozott Kareem Abdul-Jabbar (Milwaukee, Lakers) és Elvin Hayes (Houston, Washington) mellé. Mindhárman két franchise-ban is eljutottak a 10 ezer pont fölé. Anthony pályafutása a Denverből indult, 2010 óta Knicks kosara, a 24 ezer pontos határon is túljutott.

A Houston Rockets hazai pályán öt ponttal legyőzte a címvédő Cleveland Cavalierst. A texasi csapatban James Harden 38 pontot dobott, 11 gólpasszt adott és 10 lepattanót szerzett, ezzel a 16. tripla-dupláját érte el a szezonban. A legutóbbi öt meccséből negyediken vesztes Cavaliersben LeBron James 30, míg Kyrie Irwing 28 ponttal zárt.

A Philadelphiában az újonc Dario Saric karriercsúcsot jelentő 29 pontot ért el, ez is kellett, hogy a Sixers idegenben verje a Los Angeles Lakerst. 

Rovatok