Index Vakbarát Hírportál

Mit művelt már megint az NBA 40 évese?!

2017. március 14., kedd 09:41

Néhány hónapja írtuk az NBA legidősebb játékosáról, Vince Carterről, hogy nem emberi, amit ennyi idősen művel a bajnokságban, és kedd hajnalban csak tovább építette a legendáját.

A Memphis Grizzlies 40 éves kosarasa a Milwaukee Bucks ellen 113-93-ra megnyert mérkőzésen először volt kezdő ebben a szezonban, és kapásból ő lett csapata legjobbja. Harminc percet töltött a pályán, ezalatt huszonnégy pontot szerzett, mondhatni tökéletesen kosarazott, mert nyolcszor próbálkozott mezőnyből, ebből mind a nyolc bement, valamint mindkét büntetőjét is bedobta. Hatból hatszor hullott be a labda, amikor hárompontosra ment, köztük egy dudaszós is volt, a második negyed vége előtt. Sőt, belefért egy zsákolás is menet közben.

Csak hogy képbe helyezzük, milyen nagy szám a huszonnégy pontja: 2004 óta nem volt olyan játékos a bajnokságban, aki negyven éves kora fölött húsz pont fölött zárt volna egy mérkőzésen. Akkor ez egy másik legendának, Karl Malone-nek sikerült. De rajta kívül csak Michael Jordan és John Stockton hozta össze ezt a bravúrt, ha az elmúlt három évtizedet nézzük. 

A Grizzlies-edző David Fizdale azt mondta, hogy egyik ámulatból esik a másikba Vince Carter idei teljesítményétől, de saját csapattársai és az ellenfél is odavolt attól, amit a liga legidősebb játékosa csinált a mérkőzésen.

A grizzliezes Tony Allen arról mesélt, hogy ő imádta Vince Carter játékát gyerekkorában, és hihetetlen, hogy még most is a veterán játékosnak köszönhették a győzelmet. 

Eredmények:

Charlotte Hornets-Chicago Bulls 109-115

Toronto Raptors-Dallas Mavericks 100-78

Memphis Grizzlies-Milwaukee Bucks 113-93

San Antonio Spurs-Atlanta Hawks 107-99

Minnesota Timberwolves-Washington Wizards 119-104

Utah Jazz-Los Angeles Clippers 114-108

Sacramento Kings-Orlando Magic 120-115

Denver Nuggets-Los Angeles Lakers 129-101

Rovatok