Index Vakbarát Hírportál

Valaki most már állítsa le ezt az embert

2017. március 28., kedd 10:07

Az egy dolog, hogy Russell Westbrook megszerezte szezonbeli harminchetedik tripla-dupláját  a Dallas Mavericks elleni kedd hajnali NBA-meccsen, de, amit az utolsó három percben művelt, az már megint nem volt emberi.

A mérkőzésből valamivel kevesebb, mint három perc volt hátra, és az Oklahoma City Thunder hátránya tizenegy pont volt. Westbrook azonnal elkezdte a felzárkózást egy hárompontossal, majd másfél perccel a vége előtt újabb kosarat szerzett, ami után még egy büntetőt is dobhatott.

Az idő viszont nagyon pörgött, de az volt az OKC szerencséje, hogy közben a Dallas totál lefagyott, és nem tudott pontot szerezni. Jött az utolsó perc, és Westbrook egy újabb kosárral egypontosra dolgozta le a hátrányt. 

Tizenhárom másodperccel a vége előtt támadhatott újra az Oklahoma City, naná, hogy Westbrookhoz került a labda, akinek ennyi elég bőven elég volt, hogy eldöntse a meccset, és el is süllyesztette a győztes kosarat hét másodperccel a mérkőzés előtt. Az OKC 92-91-re győzött. 

Westbrooknak 37 pontja mellett volt 13 lepattanója és 10 asszisztja, ezzel lett meg a szezonbeli 37. tripla-duplája, ami azt jelenti, hogy már csak négy kell neki, hogy beállítsa az abszolút rekordot: Oscar Robertson hatvanas évekbeli rekordját, a legenda 41-nél állt meg. 

Kilenc meccse van erre, a formáját látva nem lehetetlen a küldetés. 

Volt még érdekesség ezen kívül is, ugyanis a San Antonio Spurs nagyon elverte a címvédő Cleveland Cavalierst 103-74-re gyűrték le LeBron Jameséket. 

Eredmények:

San Antonio Spurs-Cleveland Cavaliers 103-74

New York Knicks-Detroit Pistons 109-95

Toronto Raptors-Orlando Magic 131-112

Dallas Mavericks-Oklahoma City Thunder 91-92

Sacramento Kings-Memphis Grizzlies 91-90

Utah Jazz-New Orleans Pelicans 108-100

Rovatok