Index Vakbarát Hírportál

Curryék kisöpörtek mindenkit, irány a nagydöntő

2017. május 23., kedd 08:37

A Golden State Warriors a San Antonio Spurs elleni főcsoport-döntő negyedik mérkőzését is megnyerte, és 4-0-s összesítéssel robogott be az NBA nagydöntőbe. 

A mostani 129-115-ös győzelem ráadásul azt jelentette, hogy a GSW zsinórban tizenkettedik meccsét is megnyerte a rájátszásban, vagyis veretlenül menetelt végig, ez még egyetlen csapatnak sem sikerült korábban a bajnokság történetében. 

A kedd hajnali meccsen Stephen Curry tarthatatlan volt, és 36 ponttal szórta meg a Spurst, de jól ment Kevin Durantnak is, ő 26 ponttal és 12 lepattanóval zárta a mérkőzést. A harmadik negyednek volt egy pontja, amikor a Spurs tíz pontra dolgozta le a hátrányát, de aztán a Golden State megint elhúzott, és onnantól már nem volt kérdés, ki nyeri a negyedik meccset. 

A Spursnél a kezdőbe került a veterán Manu Ginobili, de nem igazán jött be a húzás, a 39 éves argentin kosaras a mérkőzés végén azért óriási ovációt kapott, a szurkolók a nevét skandálva ünnepelték, jó esély van rá, hogy ez volt az utolsó mérkőzése a texasi csapatban. 

A Golden State Warriors zsinórban harmadjára játszhat majd nagydöntőt, az ellenfelet a Cleveland Cavaliers-Boston Celtics párharcából kapják, ott a Cavaliers vezet 2-1-re. 

Nyugati főcsoportdöntő, 4. mérkőzés:

San Antonio Spurs-Golden State Warriors 115-129

A párharc végeredménye: 4-0 a Golden State Warriors javára

Rovatok