Index Vakbarát Hírportál

Már győztek, de még megetette a fél csapatot

2017. május 24., szerda 09:49

A Cleveland Cavaliers az előző meccsen elszenvedett vereség után szerda hajnalban megverte a Boston Celticset, és már csak egy győzelem kell neki, hogy mehessen a nagydöntőbe, ahol a Golden State Warriors vár rá. 

Pedig a párharc negyedik meccsén a Celtics kezdett jobban, és 29-19-re elmentek a nyitónegyed végére, aztán a folytatásra már felpörgött a Cleveland, amely a második félidőben már jóval pontosabban dobott, különösen Kyrie Irving volt nagy formában.

A bokája ugyan nem volt százszázalékos, de vitte előre a lendület, és végül 42 pontot szerzett a 112-99-re megnyert mérkőzésen, ez egyéni rekord neki a rájátszásban. Az egyik legszebb mozdulatát a legvégére tartogatta, amikor már bőven eldőlt a mérkőzés. 

Kevesebb, mint egy perc volt hátra, a Cavaliers tizenegy ponttal vezetett, és nála volt a labda. Két celticses mellett elment, majd megindult befelé, aztán úgy tett, mintha a háta mögött akarna passzolni, amit nagyon csúnyán megevett az embere, de a többi bostonit is váratlanul érte. Innen már nem volt nehéz befejeznie az akciót, és ezzel beállította a végeredményt is. 

Irving mellett a szünetig négy személyi hibát összeszedő LeBron Jamesnek is elkapta a fonalat a múltkori gyengélkedés után, ő harmincnégy pontot tett hozzá a győzelemhez, vagyis Irvinggel együtt a Cleveland száztizenkét pontjából hetvenhatot ők szereztek. 

Ha a következő mérkőzést megnyeri a Cavaliers, akkor meg is lesz nekik a nagydöntő, és jöhet a Golden State Warriors elleni visszavágó. 

Keleti főcsoportdöntő, 4. mérkőzés:

Cleveland Cavaliers-Boston Celtics 112-99

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-1 a Cleveland javára.

Rovatok