Index Vakbarát Hírportál

Drámai végjáték a férfi kosárbajnokság döntőjében

2017. június 7., szerda 21:39

A Falco KC Szombathely 77-76-ra nyert az Alba Fehérvár otthonában a férfi kosárlabda NB I döntőjének szerdai nyitányán, írta az MTI.

Az Alba nyolcadik döntőjének futott neki, s az eddigi hétből négyszer meg is nyerte a bajnokságot - legutóbb 2013-ban. A Falco negyedszer jutott el a végjátékig, s egyetlen aranyérmét 2008-ban szerezte meg. A két klub korábban egyszer játszott döntőt, 1999-ben a Fehérvár nyert 4-1-re.

Mindkét együttes 6/1-es győzelmi mérlegnél tart a mostani rájátszásban. Az Alba a negyeddöntőben 3-0-ra verte a Kecskemétet, majd otthon kikapott a ZTE-től, de aztán sorozatban három sikerrel megnyerte a párharcot. A Szombathely 3-1-gyel lépett túl a Kaposváron, majd az elődöntőben 3-0-ra verte megyei riválisát, a Körmendet.

Az Alba és a Falco négyszer találkozott a szezonban - kétszer az alapszakaszban és kétszer a középszakaszban -, a mérleg 2-2-es "döntetlen". A rendkívül egységes fehárvári gárda megnyerte az alap- és a középszakaszt is, a vasiak mellett pedig az szólt, hogy mind a 21 hazai mérkőzésükön győztesen hagyták el a pályát ebben az idényben.

A szerdai meccs harmadik negyedének közepén a vendégek már kilenc ponttal is vezettek, a hazaiak azonban rendkívül szívós védekezésüknek köszönhetően fordítani tudtak. Szoros végjátéknak néztek elébe a csapatok, a Falco két perccel a vége előtt újra átvette a vezetést. Fél perccel a dudaszó előtt Alhaji Mohammed fontos helyzetben lépéshibát követett el, a túloldalon viszont Andrew Barham zsákolt, s ezzel megnyerte a meccset a Falcónak.   

Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó finálé második meccsét szombaton játsszák Szombathelyen.

Döntő, 1. mérkőzés: Alba Fehérvár-Puebla+ - Falco KC Szombathely 76-77 (18-19, 26-24, 15-18, 17-16)

Legjobb dobók: Mohammed, Edwards 18-18, Taylor 13, illetve Govens 25, Medford 16

A 3. helyért, 1. mérkőzés: Egis Körmend-Zalakerámia ZTE KK 94-107 (26-27, 20-24, 23-27, 25-29)

Rovatok