Index Vakbarát Hírportál

Ötödik meccsen dől el a férfi kosárbajnoki cím

2017. június 16., péntek 20:59

A Falco KC Szombathely pénteken hazai pályán 13 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I. döntőjének negyedik mérkőzésén, így összesítésben kiegyenlített az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.

 A négyszeres bajnok Fehérvár –  az alapszakasz, majd a középszakasz legjobbja – a döntő első meccsén meglepetésre elvesztette pályaelőnyét. A második összecsapáson viszont az egyszeres aranyérmes Falco kapott ki saját pályáján, 21 győztes hazai mérkőzés után.

Kedden, a döntő harmadik felvonásán az Alba izgalmas mérkőzésen nyert, és először került előnybe a döntőben. A pénteki mérkőzést a Falco kezdte jobban, védekezésben és támadásban egyértelműen ellenfele fölé nőtt a hazai csapat, így az első negyed végére kilencpontos előnyre tett szert. A második játékrészben a szombathelyiek támadójátéka kevésbé volt hatékony, kiegyenlített lett a csata. A nagyszünet előtti hajrában már érezhető volt a játékosokon feszültség, de ez a különbségre nem volt hatással: a félidőben tízzel vezetett a házigazda (40-30).

A harmadik negyedben változatlanul kevés volt a pont, viszont sok a taktikai szabálytalanság és a játékmegszakítás. A Falco kézben tartotta az irányítást, és a negyed végére tovább növelte előnyét. A záró negyedben elmaradtak a nagy fehérvári rohamok, így az idővel is játszó, egyénileg és csapatként is jobb teljesítményt nyújtó Falco megérdemelt győzelmet aratott. Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó finálé ötödik, utolsó meccsét vasárnap játsszák Székesfehérváron.

(via MTI)

Rovatok