Index Vakbarát Hírportál

LeBron és Wade évtizedet tévesztett

2017. november 28., kedd 09:16

Úgy érezhette LeBron James és Dwyane Wade – illetve nagyobb részben inkább csak az utóbbi –, hogy újra a 20-as éveikben járnak, legalábbis az alapján erre következtethetünk, hogy a Philadelphia 76ers elleni meccs második negyedében LeBron valamiért jó ötletnek érezte alley-oopra adni a labdát a 35 éves Wade-nek.

Mondani sem kell, Wade térdei másképp gondolták, az elugrásból egy hatalmas esés lett csak, a labda pedig érintés nélkül hullott ki az alapvonalon.

Persze amikor nem óriási ugrásokkal, csak simán rutinból kell megoldani, akkor James és Wade is elég nagy király, a meccs nagy részében be is fűzték az oktatófilmet a 76ers fiataljainak. Mint például ennél a jelenetnél, ahol Joel Embiidnek tartottak ingyenleckét.

Simán nyert is a Cleveland Cavaliers, ami kezd kilábalni a bajból, sorban nyolcadik győzelmüket szerezték ugyanis, amivel már nem hogy újra rájátszást jelentő helyre hozták fel magukat, de egyenesen a harmadik helyre jöttek fel keleten. Már csak egy győzelemre vannak attól, hogy befogják a második Detroit Pistonst.

Nyugaton az élmezőnyből nyert a Houston Rockets és a San Antonio Spurs, kikapott viszont – ráadásul otthon – a címvédő Golden State Warriors, ami így továbbra is második a Rockets mögött.

Kirúgta David Fizdale edzőt a Memphis Grizzlies. A klub igazgatója, Chris Wallace hétfőn este jelentette be a váltást. Hozzátette: a csapatot ideiglenes megbízatással J.B. Bickerstaff irányítja majd. A 43 éves Fizdale tavaly május 29-én vette át a Grizzlies szakmai munkájának irányítását, ő volt a klub tizenharmadik edzője. Irányításával a csapat százegy mérkőzést játszott, amelyből ötvenet nyert meg. Az előző idényben bejutott a rájátszásba, ahol az első körben kiesett. A 2017/18-as szezonban jól kezdett (5 győzelem/1 vereség), de utána megtört a lendülete (7/12). A legutóbbi nyolc találkozóját elveszítette, ezek közül ötöt ráadásul otthon.

Eredmények

Rovatok