Index Vakbarát Hírportál

Torontóban is kiütötték LeBronékat

2018. január 12., péntek 09:09

Sorozatban a második nagy verésbe futott bele a Cleveland Cavaliers csütörtökön, két nappal azután hogy a Timberwolves ellen 127-99–re kaptak ki, most Torontóban is elvéreztek, 133-99–cel mosta le a keleti második a tavalyi nagydöntőst. 

A vereség leginkább azért érdekes, mert a Raptors kezdőjéből hiányzott Serge Ibaka és Kyle Lowry is, ez azonban egyáltalán nem látszott meg a hazaiakon. Fred VanVleet 22 ponttal szállt be, de a többi csere is hozzátette a magáét és összesen 76 pontot termelt a Raptors-pad. A vendégeknél LeBron James brillírozott, de senki nem tudott fellépni mellé, ez pedig meg is látszott, a félidőben már 25 pontos hátrányban voltak, ezen pedig már kozmetikázni sem tudtak a végéig.

LeBron 2003 óta tartó karrierjében egyébként ez volt az első alkalom, mikor két egymást követő meccsen legalább 25 ponttal veszített a csapata, ez pedig láthatóan fel is zaklatta a klasszist, az egyik időkérés alkalmával olyan vehemensen üvöltözött Tyron Lue-val, hogy az edző megszólalni is alig bírt.

Örülhettek viszont az NBA európai rajongói, legalábbis azok, akik tudtak jegyet venni a londoni Celtics-76ers meccsre, ugyanis remek meccset játszottak egymással a felek, ahol az első félidőben a Philadelphia akarata érvényesült, a harmadik negyedet azonban 15 ponttal nyerte meg a Boston és nem is eresztették a vezetést, így behúzták a meccset.

A címvédő Golden State megverése után folytatódott a Clippers sikersorozata is, ezúttal a Sacramento Kings otthonában aratott győzelmet az immáron ismét Griffinnel és Teodosziccsal felálló los angelesi csapat. Nyert a Lakers is, ők a Leonard nélkül játszó Spurs-t intézték el Ingram és Lonzo Ball remek játékának köszönhetően.

Eredmények

(Borítókép: Vaughn Ridley / Getty Images Hungary)

Rovatok