Index Vakbarát Hírportál

Curry idén először zsákolt, de alig akarta elhinni

2018. január 16., kedd 09:52

A Golden State Warriorsnak nagyon megy idegenben az NBA-ben: zsinórban tizenharmadik ilyen meccsüket nyerték meg, ráadásul a Cleveland Cavaliers otthonában, amellyel az elmúlt három évben nagydöntőzött az oaklandi csapat. 

A Warriors két legjobbja a 32 pontig jutó Kevin Durant és a 23 pontos Stephen Curry volt, utóbbi egy nagyon sima zsákolást is összehozott még a harmadik negyedben, amikor hátrányban voltak a Clevelanddel szemben, láthatóan jól is esett neki a mozdulat.

Nem gyakran látni tőle ilyesmit, ebben a szezonban például még egyszer sem, meg is ünnepelte a dolgot alaposan. 

Curry a 118-108-as győzelem után külön ki is tért a zsákolásra, azt mondta, olyan volt az egész számára, mint egy álom, de nagyon örült, hogy tényleg sikerült neki összehozni egy zsákolást egy ilyen meccshelyzetben. 

A másik oldalon LeBron James volt csapata legjobbja, ő 32 pontig jutott. A meccsről azt mondta, olyan érzése volt, mintha a vége felé közeledve a gyűrű egyre kisebb és kisebb lenne, de tetszett, hogy a csapattársai végig harcosak voltak. 

Eredmények:

Rovatok