Index Vakbarát Hírportál

Egykezes csellel két védőt küldött el

2018. április 20., péntek 08:43

A New Orleans 17 ponttal verte a Portlandet, így már csak egy győzelem kell, hogy bejusson az NBA nyugati főcsoport elődöntőjébe. A meccsen Nikola Mirotics 30 pontot dobott, Anthony Davis 28-cal lett a második legeredményesebb, de mindez talán nem jött volna össze, ha Rajon Rondo nem játszik ilyen zseniálisan.

A Pelicans irányítója 16 pontot dobott, de ismét az előkészítésben jeleskedett, hiszen 11 passzából született kosár. Az egyik ilyennél, egykezes csellel két védőt is elküldött, aztán Miroticcsal dobatott kosarat.

Az is zseniális jelenet volt, ahogy Rondo feltette alley-oopra Anthony Davisnek, aki persze simán be is húzta a labdát.

A bajnoki címvédőnek Golden State-nek is már csak egy győzelem kell, míg a Philadelphia idegenben, Miamiban nyert, ezzel vezet a sorozatban.

Rájátszás, főcsoport-negyeddöntők:

Kelet:

A párharc állása: 2-1 a Philadelphia javára.

Nyugat:

A párharc állása: 3-0 a New Orleans javára.

A párharc állása: 3-0 a Golden State javára.

Rovatok