Index Vakbarát Hírportál

Közel a söprés, a Golden State újra nyert

2018. június 7., csütörtök 08:39

A címvédő Golden State Warriors 110-102-re nyert a Cleveland Cavaliers otthonában az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének harmadik meccsénn, magyar idő szerint csütörtök hajnalban

Összesítésben már 3-0-ra vezet - jelentette az MTI.

A következő találkozó szombat hajnalban jön, ugyancsak Clevelandben. Akár bajnokot is avathatnak.

Jól kezdett az első két felvonást elveszítő Cleveland, az 5. percben már 14-4-re vezetett, amire időkéréssel válaszolt a címvédő, és még a negyed vége előtt felzárkózott. A Cavaliers újított, és őrizte hol kisebb, hol nagyobb előnyét. A nagyszünetre 58-52-vel vonultak el a csapatok.

A folytatás viszont a vendégeknek sikerült sokkal jobban, és a harmadik negyed elején - először a találkozón - vezettek (61-62). A különbség minimálisan nőtt csak, és a záró játékrésznek 83-81-gyel vágott neki a Warriors.

A Cleveland tudott fordítania a negyed elején, és innen váltott vezetéssel folytatódott a csata. A hajrát jobban bírta az egyre zártabban védekező címvédő, és a 43 pontig jutó Kevin Durant vezérletével megszerezte a győzelmet. Rajta kívül öten értek el legalább tíz pontot a Warriorsból.

LeBron James tripla duplát ért el (33 pont, 10 lepattanó, 11 assziszt), de ezúttal ez is kevés volt a sikerhez.

Az NBA-ben soha sem fordult elő, hogy egy csapat fordítani tudjon 0-3-as összesítésről.

Döntő, 3. mérkőzés:

Rovatok