Index Vakbarát Hírportál

Az NBA Afrikában indít kosárlabda-bajnokságot

2019. április 2., kedd 21:41

Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) több millió dollárt fektet az általa indított afrikai bajnokságba. A 12 csapatos ligában 2020 januárjától kezdve hat ország, Nigéria, Angola, Marokkó, Egyiptom, Tunézia és Szenegál bajnoka, valamint az idén rendezendő selejtezőből továbbjutó hat együttes vesz majd részt.

A teljes egészében az NBA felügyeletével működő bajnokság lesz az első, amelyet a liga vezetősége Észak-Amerikán kívül indít.

Az NBA a Forbes magazin szerint tavaly nyolcmilliárd dolláros bevételt generált, és a felmérések szerint Afrikában különösen nagy érdeklődés kíséri. Afrikából jelenleg 13-an játszanak az NBA-ben, a legnagyobb sztár a kameruni center Joel Embiid, aki a Philadelphia 76ersben a mostani idényben mérkőzésenként átlagosan 27,5 pontot és 13,7 lepattanót szerez. Az NBA-nek 2010 óta van irodája Afrikában, 2017-ben Szenegálban pedig akadémiát is létesített.

Rovatok