Index Vakbarát Hírportál

14 pontos hátrányból nyert Eb-meccset a női kosárválogatott

2019. június 27., csütörtök 18:12

A magyar női kosárlabda-válogatott Nisben kezdte az Európa-bajnokságot, Szlovénia volt az ellenfele. A csoportban még Olaszország és Törökország van, vagyis a továbbjutás eléréséhez ez volt az egyik kulcsmeccs. A magyar válogatott pedig a legjobbkor jött ki a hullámvölgyből, és megnyerte a hajrában.

Az első negyedben ugyan a mieink kezdtek jobban, Studeré volt az első kosár: 5-2 és 7-5 is volt, a sok eladott labdát pontokkal büntették a szlovénok, akik 18-11-re és 22-15-re is vezettek. Onnan azonban a magyarok dobtak hat pontot. A tizedik perc végére így 25-22 volt az állás, oda.

A második negyed elején két percig nem volt kosár, utána egy 10-2-es szériával a szlovénok elhúztak, Székely Norbert időt kért.

24-35-ről azonban a mieink percei következtek, 32-35-re sikerült felzárkózni. A negyed végén Turner triplája kiszédült a gyűrűből, így nem sikerült átvenni a vezetést 36-38-nál, majd Zele Dorina büntetői sem estek be, ráadásul a rivális dobott még egy pontot büntetőből.

A harmadik negyedben a szlovénok sokkal összeszedettebben játszottak, és 14 ponttal is vezettek, 56-42-re. A csapatot azonban nem törte meg ez a helyzet, az ellenfél legjobbja, Eva Lisec, egy szerencsétlen mozdulat után befejezte a meccset. Határ Bernadett és Studer Ágnes vezetésével elindult felfelé.

A zárónegyedre így is hét pontos hátrányban fordultunk rá, akkor Zele pontjai kellettek nagyon, és amikor 4 perccel a vége előtt a szlovének 74-78-nél három pontost dobtak, akkor is maradt válasza a megfiatalított csapatnak.

79-83-nál az Amerikából honosított Turner Yvonne vette a kezébe a meccset, és két ritka fontos és szép triplát varázsolt a gyűrűbe, ami azt jelentette, hogy a harmadik perc után ismét Magyarországnál volt az előny. (85-83)

Az utolsó támadásoknál taktikusan játszva még egy kicsit tudta növelni az előnyét a csapat, és 88-84-re megnyerte a meccset.

Pénteken Olaszország jön, nem lehetetlen feladat az ő legyőzésük sem. Vasárnap a csoportfavorit törökökkel mérkőzünk.

Az olimpiai selejtezőre az első hat válogatott utazhat.

Rovatok