Index Vakbarát Hírportál

Utolsó másodperces büntetőn ment el női kosarasok Eb-meccse

2019. június 30., vasárnap 18:02

Az már korábban eldőlt, hogy a magyar női kosárlabda-válogatott csoportgyőztesként, első helyen megy tovább csoportjából a lett, szerb közös rendezésű Európa-bajnokságon, így a csoportkör végén tét nélküli mérkőzést játszhat vasárnap Törökország ellen.

Ennek ellenére egyáltalán nem tartott pihenőt Székely Norbert csapata, legalábbis, ami a tempót illeti, az utolsó percekben is azért küzdött, hogy fel tudjon állni a hátrányból, és megnyerje, vagy legalább hosszabbításra mentse a mérkőzést. Utóbbi nagyon közel volt, egyetlen másodperccel a vége előtt két büntetőt dobhatott Határ Bernadett 59-57-es török vezetésnél, a két dobásból viszont csak egy ment be, így 59-58-ra Törökország nyert.

Mindezt úgy érte el a magyar csapat, hogy az eddig kevés játékpercet kapó játékosok is lehetőséghez jutottak. A kemény védekezés mellett a törökök csak 8 pontig jutottak a második negyedben, de a szünetben így is 27-26 volt a javukra.

A harmadik negyed vége felé a törökök 11 ponttal is vezetettek, ami után 47-41-re feljött a magyar csapat, de a törökök mindig meg tudták rázni magukat, hogy megállítsák a magyarok felzárkózási kísérleteit. A legvégén a 15 ponttal záró Határ dobhatott a hosszabbításért, de nem sikerült kiharcolni a plusz játékidőt.

Életük legfontosabb meccsére készülnek

A szövetségi kapitány Székely Norbert elsőként arról beszélt, hogy furcsa volt tét nélküli meccset vívni az Eb-n:

Ez tulajdonképpen egy felkészülési meccs volt a számunkra, már pedig a hét Eb előtti felkészülési meccsünkből hatot elvesztettünk. Ezúttal több lehetőséget kaptak azok, akik korábban kevesebb időt voltak pályán, sok tapasztalattal gazdagodtunk, és jó úton járunk. Remélem, hogy a következő két belgrádi mérkőzésünkből egyet megnyerünk

– mondta, majd hozzátette, hogy a csütörtöki negyeddöntő lehet életük legfontosabb meccse.

A magyar válogatott öt ponttal zárta a csoportküzdelmeket, és legközelebb csütörtökön a belgrádi negyeddöntőben lép pályára. Az ellenfél a Montenegró-Nagy-Britannia nyolcaddöntő győztese lesz. A cél a továbbjutás lesz ott, hiszen az Eb első hat helyezettje mehet az olimpiai selejtezőre.

Törökország-Magyarország 59-58 (19-14, 8-12, 20-15, 12-17)

(Index/MTI).

Rovatok