Index Vakbarát Hírportál

Hiába a csodás zsákolás, a kamera rendre a másik térfélen ragad

2019. november 9., szombat 08:00

Petícióban tiltakoznak szurkolók és játékosok a magyar kosárlabda-bajnokság gyenge minőségű online közvetítése miatt. A mindigoTV adásai sokak szerint ugyanis nem ütik meg a szintet. A szurkolók fizetnének, de minőséget akarnak. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) szerint a piac hozhat majd változást, és a klubok is kiálltak a mostani rendszer mellett.

A kosármeccsek nem mindegyike kerül az M4 Sport képernyőjére, de sok kisebb stáb évek óta elkészítette a saját közvetítését. Ahogy a petícióban írták, többek között a Zalasport, az Olaj Tv vagy a Hungary Sport jól felkészült kommentátorokkal, több kamerával, jó képminőséggel, visszajátszásokkal adta a mérkőzéséket.

Ehhez képest most robotkamerákkal megy a közvetítés, ezek a kamerák pedig nem elég intelligensek, sokszor lemaradnak a fontos akciókról. Erre ez az egyik legszebb példa.

Eláruljuk, a videón a Falco-játékos Ron Curry zsákolását kellett volna látni, ehelyett a másik térfél palánkjánál ragadt a kamera.

Emellett azt is a problémák közé sorolják, hogy a képminőség is nagyon gyenge, és míg korábban ingyen voltak elérhetők a közvetítésék, november 1-től már csak havidíjért.

Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára úgy érzi, hogy méltatlanul érik a támadások a szövetséget, mert a mindiGO-s közvetítésekből nem az MKOSZ, hanem a klubok generálhatnak bevételt, ráadásul az online stream értékesítése az ő egyetértésükkel történt.

„Hasonló felháborodások voltak, amikor 20 éve kódolt csatornára vagy nem országos lefedettségű csatornára kerültek a közvetítések. Természetes a negatív fogyasztói reakció akkor is, ha valami olyanért pénzt kérnek tőle, ami addig ingyenes volt" – mondta a főtitkár. Bodnár szerint, ha a női és férfi NB I./A alapszakaszának minden bajnokijára stábot küldenének, amely egykamerás nézőpontból, de tévéközvetítés szintű minőséget produkálhatna feliratozással, akkor az legalább 200 millió forintjába kerülne a szövetségnek. Havi ötezer előfizetővel számolva – üzleti haszon nélkül – ebből 6700 forintos havidíjjal kellene számolni, ami nyilván túl van sokak ingerküszöbén, ezért ez nem is tűnik egyelőre járható útnak.

Bodnár elmondta, hogy már évek óta dolgoznak azon, hogy a bajnoki meccsekről online közvetítéseket adjanak, korábban külföldi cégek adtak ajánlatot erre, de kockázatosak voltak az üzleti konstrukciók, a bevétel és a gyártási költségek közötti költséget az MKOSZ-nak kellett volna vállalni, így a szövetség más lehetőségek után nézett. Az osztrák és a francia első osztályú bajnokságban is alkalmazott automata kamerás rendszert találták ár-érték arányban elfogadhatónak, így a csarnokokba telepített videóbíró rendszerekbe ilyen funkciót fejlesztettek.

Meccsenként hét-nyolc gyorsindításról is lemaradhat

Azt a főtitkár is elismeri, hogy a mesterséges intelligencia által irányított, telepített kamera meccsenként hét-nyolc gyorsindításról is lemaradhat, nem éri el az ember által irányított kamera színvonalát, de szerinte még így is bőven nézhető és élvezhető kategóriában van a közvetítés, a gyártási költség pedig töredéke a normál közvetítéseknek. „Havi 800 forintért a képminőség is megfelelő kategóriában van. Ezért a pénzért havonta 52 meccs nézhető, tehát 15 forintos darabárról beszélünk. A szurkolók hozzá voltak szokva, hogy kiváló minőségű anyagokat kapnak, ingyen. Egy szolgáltatás a piac árazza be, de meglátjuk, hogy milyen minőségért mennyit hajlandóak a fogyasztók fizetni. A minőség természetesen növelhető az előfizetési díj növelésével." – mondta Bodnár.

A nézők egyik fájdalma, hogy a meccsek egy része kommentár és feliratok nélkül megy. Bodnár elmondta, hogy ebben vegyes a kép, a csarnokok modern eredményjelzőinek digitális jeleit tudja fogadni a közvetítő rendszer, ott működik is a feliratozás, de nincs még mindenhol ilyen eredményjelző. A kommentár lehetősége megoldott, Oroszlányban már működött, és a funkció a többi helyen is elérhető a főtitkár közlése szerint.

A főtitkár arról is beszélt, hogy nem kötelező az automata kamerákat használni. A kluboknak most is lehetőségük van arra, hogy saját élő közvetítést készítsenek a stábjukkal, csak akkor annak az adásnak a jelét kell eljuttatni a műsorszórást végző Antenna Hungáriához. 

„Az MKOSZ-nak egyetlen fillére bevétele sincs a közvetítésekből, a csapatoknak megy a bevétel. Az online közvetítési jogok is vagyon értékű jogok, amit külön is lehet értékesíteni, ezt egyre többen felismerik és meg is teszik. A kluboknak is szükségük van egy ilyen finanszírozási lábra. Arra kértük a klubokat, hogy írják le nekünk még egyszer, hogy szeretnének-e üzleti alapon ilyen közvetítéseket, vagy alternatív platformot keresnek és ingyen kívánják a mérkőzéseiket közzétenni. A visszajelzések alapján egyik sportszervezet sem kívánja ingyen adni a streamet, négy helyszínről az eddigieknek megfelelően kézi jelet biztosítanak, a többieknek megfelel a jelenlegi rendszer."

Rovatok