Index Vakbarát Hírportál

Pár napja még a koronavíruson viccelődött a játékos, aki miatt leállt az NBA

2020. március 12., csütörtök 14:16

Szerda éjjel (magyar idő szerint csütörtök hajnalban) leállt az NBA a koronavírus miatt – a Utah Jazz centere, a francia Rudy Gobert kapta el a fertőzést, így a ligának nem maradt más választása, mint hogy felfüggessze a teljes bajnokságot.

Gobert állandó All-Star-kerettag, kétszer választották az év védőjátékosának – ironikus, hogy pont a vírus elleni védekezésben bukott el –, és a francia válogatott oszlopos tagja. Az viszont – a ténylek utólagos ismeretében – egészen ijesztő, hogy a Jazz hétfői, Toronto Raptors elleni mérkőzése előtt Gobert viccből végigtapogatta az összes médiamunkás mikrofonját, telefonját és diktafonját a koronavírus miatt addig bevezetett intézkedéseken gúnyolódva.

Gobert-ről két nappal később kiderült, hogy koronavírusos, vagyis jó eséllyel már a hétfői akciójánál is fertőzött lehetett. Elővigyázatosságból a Jazz legutóbbi öt ellenfelénél karanténba helyezték a játékosokat.

A Jazz és az Oklahoma City Thunder szerdai meccsét közvetlenül a mérkőzést indító feldobás előtt fújták le, a bírók már a kezdéshez készülődve várakoztak, amikor a Thunder egyik vezetője odalépett hozzájuk, hogy közölje, nem lesz meccs.

Ezzel párhuzamosan az NBA – Gobert korananvírus-fertőzése miatt – felfüggesztette a bajnokságot, bár feltehetőleg ez a közeljövőben Gobert megbetegedése nélkül is megtörtént volna.

Azóta kiderült, hogy Gobert továbbadta csapaton belül a fertőzést, csütörtökön ugyanis bejelentették, hogy a Jazz egy másik játékosa, Donovan Mitchell is fertőzött. Mitchell mellett további 57 tesztet végeztek el szerdán a Jazz játékosain és a csapat körüli dolgozókon, a többi mind negatív lett.

Rovatok