Mennyire stresszelték az Eb-selejtezők alatt az ön körül kialakult viták?

Nyugodt voltam, mert megfutottam minden kört, körbebástyáztam magam, megbeszéltem előre a játékosaimmal és a klubokkal, hogy a Kaposvárhoz megyek. Nekik nem volt problémájuk vele. A klubok nekem nagyon fontosak, mert amikor nem volt jó a válogatott, a városok akkor is megtartották a hitet a magyar kosárlabdában. Hét éve működök együtt a szövetséggel, és ahogy egy házasságban is a hetedik-nyolcadik év a kritikus, itt is jött egy ilyen szituáció. Azt gondoltam, ha nem találunk kompromisszumot, az a fair, ha felajánlom féléves határidővel a lemondásomat.

Mielőtt aláírt a Kaposvárhoz, egyeztetett a szövetséggel? Nem lehetett volna elkerülni előre ezt a helyzetet?

Decemberben kerestem a szövetséget, próbáltunk megállapodni, de valahol félvállról vettek, aztán jött a cunami. Nem gondoltam, hogy szerződésbontás lesz, mert azt ajánlottam, hogy ha kell, akkor pénz nélkül is megcsinálom a válogatottat. Azt gondoltam, ez elég lesz. Az hittem, hogy majd csak pénzbüntetés lesz a vége az ügynek.

Tiszta szívemből örültem, amikor erőfitogtatássá vált a dolog. Megmondtam, olyan vagyok, mint egy nagy autó, amit egy egyirányú utcában vezetnek, jobbra és balra is koccanok másokkal, és a végén autóbontó lesz a dologból. Most pedig kikerültem az autópályára, ahol 180-nal megyek, vagy kitérnek előlem, vagy mindkettőnek fájni fog. Nekem is. Ez nem titok, nekem is fáj ez az ügy, a családom, a mindenem a csapat.

De megszoktam már, hogy ha férfi vagy, minden harc után erősebben kerülsz ki. A válogatottat is így építettem fel. Ha emlékeznek, a legtöbb edzőmeccsen kikaptunk. Ez az életfilozófiám, ha nem bírod a pofonokat, ha nem tudsz felállni, nem vagy jó. A bennmaradásért küzdő Kaposvár is ilyen. Nem hiszem, hogy ha mindig a csúcson vagy, akkor tudsz fejlődni. Néha meg kell nézned azt is, mi van odalent, meg kell érezni a fájdalmat, megismerni az alacsonyabb szinten dolgozó embereket. Én itt is beállok dolgozni, palacsintát sütni az éttermemben. Egy vendég a múltkor azt mondta, ez biztos kandi kamera. Nem szégyellem sehol a munkát. Az a fontos, hogy az ösztöneim megmaradtak. Amikor megtörtént a balhé, kivettem a kavicsokat a cipőmből. Annyira rendben voltak a dolgaim előtte, hogy kavicsokat hordtam, hogy valami emlékeztessen a kellemetlenségekre, de most már van igazi problémám is.

A felmondási ideje szeptember végéig tart, ha új kapitányi pályázatot írna ki a szövetség, pályázna rá, esetleg megváltozhatnak a mostani feltételek?

Azt hiszem, azért lett ez az egész ügy, mert nagyon szeretnek engem, és majd így fognak jobb szerződést ajánlani nekem. Jó, persze ez csak poén. Nekem már nincs visszaút, de kiszállni sem tudok. Szeptember végéig van a szerződésem, de a lejárta után három héttel már tétmeccset játszik a válogatott. A srácok fölakasztanának, ha otthagynám őket, nincs B-opcióm. Nem hinném, hogy a szövetség már most tárgyalna valakivel, az megalázó lenne.

Egyszer már volt kapitány, de 2007-ben elég rövid időn belül felállt a kispadról.

Az a legnagyobb csalódásom volt. Azt kértem a szövetségtől, hogy a bajnokságban egyszerre csak három külföldi lehessen a pályán, és akkor jó lehet a válogatott. Ígéretet is kaptam, de a nagyemberek azt mondták, hogy nemhogy négy, öt külföldi kell. Erre lemondtam. Belehaltam, hogy nem lett semmi abból, amire kezet adtunk egymásnak. Azt hittem, fellázadnak majd a játékosok értem, de nem így történt. Engem meghurcoltak. Komoly lecke volt számomra, hogyan kell viszonyulni a szövetséghez és a munkához, hogyan kell kiválasztani az embereket.

A mostani felmondása után viszont több játékosa is látványosan kiállt nyilatkozataival ön mellett.

Valami ilyesmit vártam volna 2007-ben is, de az akkori játékosok elvoltak a saját világukban. Senki sem gondolta volna, hogy Tóth Norbert, Ferenczi Csaba, vagy a ritkán interjú adó Vojvoda Dávid is kiáll értem. Enyhén fogalmazok, ha azt mondom, hogy jól esett. A legerősebb emberek is szoktak picsogni, csak a saját a magányukban. Komoly érzelmi hatás nálam is volt. Ha ránézek a srácokra, akkor azt mondom, hogy rendben, még a vejem is lehetnétek, rátok bíznám a lányomat.

Amikor 2013-ban újra elvállalta a kapitányi posztot, ez az incidens nem maradt meg tüskeként? Gondolta, hogy jobban lehet majd építkezni?

Már nem is tudom pontosan ,hogyan lettem másodszor kapitány. Akkoriban a Szolnok volt a zászlós csapat, ami nem is volt igazán egészséges. Én ott dolgoztam, amikor a szolnoki vezetők és a szövetség együtt megálmodták, hogy legyek kapitány. Hirtelen jött, de láttam az egységet, hittem benne, ha erős lesz a válogatott, akkor erős lesz a hazai kosárlabda is, ezért érdemes lesz harcolni.

Ha nem erős a válogatott, akkor csak egy aranyos kis cucika vagy, én meg nem szeretek aranyos lenni. Alkalmatlan vagyok erre. Az én aurám és habitusom másról szól.

A kosárlabda is a kiemelt csapatsportágok között van, ami a taómilliárdokból gazdákodhat, fejlődő pályára állt a sportág? Tud kikre építkezni a válogatott?

A taó sok száz embernek megélhetést és jobb életet jelent, ez is pozitív hatás, de ha nem lett volna taó, szétesett volna a kosárlabda. Nem lenne annyi csarnok, ahol gyerekek tudnak sportolni. Ha csak Kecskemétet nézzük, 6-7 tornatermet felújítottak, és ezekben a csarnokokban az agglomerációval együtt vagy hétszáz gyerek kosarazik. Az biztos, hogy nagyobb merítési lehetőségük lesz a csapatoknak.

A fő probléma azonban az, hogy az edzők nem lettek jobbak, nem haladnak előre, hiába nőttek a fizetések. Több alázat kellene a szakmába, és javítani kéne az edzők képzési rendszerét is, és ez nem csak a kosárra igaz.

Erőből, mesterségesen nem tudsz játékost csinálni, a klubok az utánpótlásképzésben nem működnek jól, de a válogatott úgy 2025-26-ig rendben van játékosanyag szempontjából. A kluboknál sok külföldi játékos van, több már nem kell ide, de ha csapatonként eggyel kevesebben lennének, az sem változtatna sokat a színvonalon. A magyar bajnokságnak jó fílingje van, mindenki meg tud verni mindenkit, és ez így is megmaradna.

Végignéztem az eddigi magyar szövetségi kapitányok listáját, és föltűnt, hogy az első kapitány, Páder János után öné a leghosszabb egyhuzamban kitöltött idő. Számított rá, hogy hosszú távon vezetheti a csapatot?

Az én életem nem szokványos, három pilléren nyugszik. Az első a család, a második, hogy anyagilag független legyek, akkor senki sem fér hozzám, a harmadik pedig a kis világom, hogy itt üldögéljek ennél az asztalnál és benézzen néhány haver. A három pillérrel nem is számított, hogy meddig lehetek kapitány. De azt nem gondoltam, hogy ilyen sikeresek lehetünk. A magyar kosárlabda hendikepben van, mert mindig azt kell számolni, hogy ki van esetleg mögöttünk. Az tűnt realitásnak, hogy 20-25 csapat előttünk lesz Európában. De egy másik dimenzióba léptünk, több mint másfél millió ember nézte a tévén, amikor a legjobb 16 közé kerültünk az Eb-n.

A magyar válogatott 28 év után jutott ki újra 2017-ben az Eb-re, és 48 év után tudott újra meccset nyerni, mindjárt kettőt. Önnek is ez a csúcspont?

A cseh meccs volt az extázis, utána a román meccs a katarzis. Sírtam napokkal később is. A románok elleni meccsen olyat éltünk át, amit nem is tudtunk feldolgozni, felejthetetlen volt egy nemzetnyi embert boldoggá tenni.

Mit gondol van felismerhető stílusa a válogatottnak, vagy a modern kosárlabdában elmosódnak a különbségek?

A szerb szövetségi kapitány mondta, hogy nagyon jól játsszuk a geometrikus figurákat, ami kicsit olyan, mint a sakk. Egy az egyben csak két-három játékosunk erős, benti játékunk sem nagyon van, de a legjobbak között vagyunk a geometriákban. Sajátos stílusunk abban van, hogy hogyan működünk és cserélünk. A kiegészítő embereknek hatalmas szerepük van, és ezt sokan nem értik. Mi nagyon nagyra becsüljük őket. Sztár bárki tud lenni. Sok vita volt arról például, hogy a Tóth Nobert és Horti Bálint, vagy Lóránt Péter és Tóth Ádám a jobbak. Utóbbi kettő jobb, de nem biztos, hogy ha csak tíz percet kell játszaniuk Keller Ákos helyett, akkor az egójuk miatt olyan alázattal tennék, mint a másik két játékos. Én nem biztos, hogy a sztárjátékosokat hívom, még akkor sem, ha nincs semmi baj velük. Az emberkiválasztás a centrum, erre épül az egész válogatott. Létezik képesség és készség, én a készség alapján választom ki az embereimet, a válogatottnál, de itt az étteremben is. Nem mindig a legjobbak kerültek a csapatba, hanem azok, akik a legjobban akartak. Mi ebből tudunk plusz erőt meríteni, ezért tudunk nálunk erősebb csapatokat megverni, és meglepetést okozni.

A szlovénok és az ukránok legyőzése önnek is meglepetés volt?

A papírforma alapján nem verhettük volna meg a szlovénokat. Ők azzal magyarázkodtak, hogy nekünk két hetünk volt együtt készülni, de ez nem igaz, Rosco Allen vasárnap este érkezett Japánból, Keller Ákos pedig vasárnap este még játszott a klubjában, a meccs pedig szerdán volt. Három napunk volt a komplett csapattal készülni, tőlünk is hiányzott két-három kulcsjátékos, de jól tudtunk meríteni az U20-as válogatottból. Velünk edzettek, hogy kapják egy kicsit az érzést. Hogy megvertük az ukránokat, azt nagyon élveztem, tudomásom szerint kint még korábban ez nem sikerült a magyar válogatottnak, mindig jó valamit először csinálni. Senki sem gondolta volna, hogy ekkora lépéselőnyben leszünk két meccs után, a legtöbben azzal számoltak, hogy majd csak ezek után jön az igazi harc. Az osztrákok kétszeri megverésével és az ukránok itthoni megverésével biztosíthatjuk majd be az Eb-t, de most már elvileg csak egy meccset kell nyernünk a kijutáshoz.

Alábecsülik még a magyar válogatottat?

Pont jól kezelik, nem a sztárcsapat, de nagyon kellemetlen, senki nem örül nekik. Azt mondják: „Jönnek a magyarok, fájni fog." És úgy is megyünk ki a meccsre. Az ukránok is óriásiak voltak, féltem, hogy összetörik a mi kis filigrán gyerekeinket, de aztán jött a játék, és nem látszott, hogy ekkora erő van a másik az oldalon. Horti Bálint leverte pár percre az ukránok Barcelonában játszó centerét.

Ez a küzdős, kemény stílus honnan jön, a délszláv kosárlabdából?

Szerintem az életfilozófiából. Mi mindig hendikepből indulunk, de a megszokott magyar mentalitástól kicsit eltér a reakciónk. Én nem hiszek abban, hogy a magyar mindig kikap éles helyzetben. Ez nem lehet igaz, ha csak azt nézzük meg mennyi sikeres küzdősportosa van Magyarországnak. A 2017-es Eb előtt 9-10 meccsen kikaptunk, felhívtak a szövetségtől, hogy ha lehet, verjük már meg Izlandot a két itteni felkészülési meccsen, mert nem veszik a jegyeket az Eb-re. Én élveztem a helyzetet, mert ha piszkálnak, akkor a játékosok jobban összezárnak mögöttem. Végül megnyertük ezt a két meccset valahogy, de nem ez volt a terv. Mindig kiprovokálok egy-két konfliktust is a bírókkal, hogy lássam, mit csinálnak a játékosok a stresszhelyzetekben.

Ön milyen helyzetben borul el?

Az edző színjátékot játszik, azért van, hogy kapja a technikai hibát, hogy ő vezesse a meccset, ne a meccs vezesse őt. Nemzetközi szinten ez könnyebb, mint a magyar bajnokságban. Nekem is megvan a saját játszmám. Ukrajnában is odajött hozzám a bíró: „De jó téged látni, Sztole, mert mindig mosolygós vagy. Gondoltam, koma, ha én tudnék tenni valamit! Így hát inkább mosolygok. A francia bírónak elénekeltem: „Frère Jacques, Frère Jacques, Dormez-vous? Dormez-vous? Sonnez les matines! Sonnez les matines! Ding, dang, dong. Ding, dang, dong."

Horvátországban egyszer besétáltam a pályára, ilyenkor akarok valamit, nem biztos, hogy a bírókkal van baj, hanem a saját csapatomat akarom felrázni, jelzést adni, hogy itt vagyok. Ez egy feladat.

Szlovéniában egy edzőmeccsen labdával fejbe vágtam egy bírót, mert teljesen lekezelő volt. Meg kellett mutatni nekik, hogy velünk ezt nem lehet csinálni, tiszteletet érdemlünk. Ennek aztán híre ment, tudják, vigyázni kell a magyarokkal, mert harcolnak az igazságukért.

Egyesek azt mondták, hogy ezzel szégyent hoztam az országra, de én tudom, hogy mi a feladatom.

Szigorú edzőnek tartja magát?

A játékosaim pontosan tudják a szabályokat. Velem mindent meg lehet beszélni. Ezt akkor tudod megtenni, ha van kialakult hierarchia, mert különben anarchiába megy át minden. Egyetlen fontos dolog, hogy ne hazudjunk egymásnak, az élet is ilyen. Például a múltkor szombaton volt Tóth Norbert esküvője, szerdán pedig meccsünk volt, de ehhez alakítottuk az edzésprogramot. Aki megvolt hívva, elment, de vasárnap már ott voltak az edzésen a srácok, és semmi utóhatást nem éreztem.

Nekem az is siker, hogy minden játékosnak komoly kapcsolata van. Kuriózum nálunk, hogy a család is bármikor jöhet látogatóba az edzőtáborokba, ennek is megvan a fílingje. Ha én hét év alatt összesen egy évre elviszem a szeretetteiktől a játékosokat, képmutatás lenne ezt tiltani. Lazább szabályok vannak, nincs katonás fegyelem, amit nem tisztel senki. Csak az a fontos,hogy amikor edzés, vagy videózás van, akkor mindenki 100%-os legyen. Senki sem él vissza a helyzettel. Az utolsó feladat után mindenki szabad kezet kap, mehet a buli ezerrel. Kiengedik a gőzt, talicskában viszik egymást haza. De büszke vagyok rájuk, mert ilyen is kell.

Játékosként 1992-ben igazolt Magyarországra, visszavonulásáig itt kosarazott, majd egy kis montenegrói kitérőt kivéve, nem is edzősködött máshol. Sosem merült fel, hogy külföldön is kipróbálja magát?

Hogy miért maradtam mindig Magyarországon? Nagyon egyszerű a dolog. Mindenhová mehettem a saját kocsimmal. Nem kellett a csapatbusszal utaznom, és a mai napig is megtartottam ezt a privilégiumot. Kényelmes típus vagyok. Abban hiszek, hogy ha a pályán jó a teljesítményem, akkor minden mást meg tudunk beszélni. Tudtam, ha elmentem volna valami nagy csapathoz játszani, ezt elveszik tőlem, és ez fontosabb volt, mint a pénz. Egy idő után aztán mindenki tudta, hogy úgy sem mennék. A montenegrói válogatottnál töltött idő viszont nagyon hasznos volt, ott alapoztam meg a tudásomat, hogy milyen az Eb fílingje, hogyan kell koordinálni egy csapatot és egy stábot, hogy milyen őrültek háza egy ilyen verseny.

A volt jugoszláv államokban követik a karrierjét?

A Balkánon engem magyar edzőnek tekintenek, ha megverünk egy balkáni csapatot, Macedóniát, Horvátországot és Szlovéniát is legyőztük már, akkor sokat cikkeznek rólam is. Ha cirkusz van, akkor szerbnek neveznek, ha minden rendben megy, akkor horvátnak, ezt is megszoktam már.

Magyarországon a futball és a kézilabda is jobban előtérben van, mint a kosár, nem érzi háttérbe szorítva magát?

Hülye lennék harcolni azzal, hogy ez egy focicentrikus ország. De így is, bárhová megyek, mindig felismernek már. A válogatott előtt azt hittem, hogy egy nagy játékos vagyok az országban, de rá kellett jönnöm, hogy mekkora nulla voltam.

A válogatott, a fiúk tettek jobb emberré, ezért mindig nagyon hálás leszek nekik.

Én elvesztettem az országomat, amikor letettem az esküt, hogy az életem árán is megvédem az országot, akkor azt komolyan is gondoltam. Fiatalon mindent elvesztettem, és itt kaptam vissza mindent. A gyerekeim magyarok, a feleségem magyar, én sose leszek magyar, csak egy olyan bevándorló, aki mindent megtesz a legjobb tudása szerint azért, hogy ez az ország jobb legyen. Aki már elvesztett valamit, az jobban meg tudja becsülni az átlagnál azt, ami van.

(Borítókép: Huszti István / Index)