Index Vakbarát Hírportál

Sitku Ernő emléke előtt tiszteleg a nyíregyházi kosárcsapat

2020. szeptember 10., csütörtök 17:21

A májusban negyvennyolc éves korában elhunyt Sitku Ernő emléke előtt tiszteleg új mezével a Hübner-Nyíregyháza BS férfi-kosárlabdacsapata – tájékoztatta az Indexet dr. Mohácsi Máté, a Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A nyíregyházi csapat közösségi oldalán mutatta be új mezét az előttünk álló idényre. A szerelésen a klub kiemelt támogatói mellett látható lesz egy Sitku Ernőről készült fotó sziluettje is, amellyel a Hübner-Nyíregyháza BS a májusban elhunyt legendának állít emléket.

Sitku Ernő Nyíregyházán született, ott kezdte kosaras pályafutását, mely alatt a Budapesti Honvéd, valamint az Atomerőmű színeiben négyszeres magyar bajnok és kétszeres Magyar Kupa-győztes lett. A válogatottban 149-szer szerepelt, beválasztották a Magyar Kosárlabdázás 100 halhatatlan játékosa közé. Játékos-pályafutásának lezárására visszatért Nyíregyházára, ahol később sportvezetőként a helyi kosárlabdasport szíve lett. Az utánpótlás-nevelő akadémiát a legjobbak közé vezette, és dolgozott az U18-as fiúválogatott csapatvezetőjeként is. Májusi halála megrendítette a teljes magyar kosárlabda-társadalmat.

A Hübner-Nyíregyháza BS a 2019–2020-as idényben jól szerepelt: az NB I/B piros csoportjában fej fej mellett haladt a MAFC-cal, a feljutást azonban nem tudta kivívni, mert félbeszakították az évadot a koronavírus-járvány miatt. Az előttünk álló kiírásban azonban a szabolcsiak határozott célja, hogy feljussanak az élvonalba.

Rovatok